... aki gondoskodik a zenéről. 6,13 GB. Ha azt hiszed, ennyivel beérem hosszútávon, akkor tévedsz, de kezdetnek megteszi. Mondjuk fura így józanon hallgatni a best of Vonyit, de majd belejövök. (Kéne egy kis áfonyás vodka...)

Kaptam mailt egy volt osztálytárstól. Osztálytalit szervez már három hónapja, menjek el, mert az jó lesz, higgyem el, mki megváltozott és jófej lett. Hűűű, ha ezt így reklámozni kell, eleve gyanús, de még gyanúsabb, ahogy a fb. falon ment az osztás oda-vissza (pont azoktól, akiktől régen), hogy kinek milyen program (értsd: milyen rohadt elfoglalt/fontos/népszerű emberek ők) miatt miért nem jó PONT az az időpont, ami mindenki másnak igen (önzés 2.0, úgy, mint régen!). Változnak az emberek, igen, de azért úgy látszik, annyira nem. A cinikus mimóza növesztett csak tüskéket... :)

Végre kivégeztem Ecótól "A prágai temetőt". Nem volt egyszerű, mert persze megint nem kifejezetten a sztorin volt a hangsúly, hanem a mesén, ami csak hömpölygött és áradt és szétszaladt, és aztán valahogy néha lezárultak szálak, de aztán rögtön újra elágaztak más szálak, és valahogy soha nem jutott nyugvópontra a történet. Regény akar lenni a dolog, egy Simonini nevű titkosügynökről szól, aki mindenféle összeesküvésbe, világmegváltásba, trónviszályba, forradalomba, zűrbe és egyebekbe belekeveredik, mert lételeme az intrika. Nem is egyszerű az élete, egyszer csak arra ébred, hogy nem tudja, kicsoda, aztán meg azt hiszi, hogy üldözi valaki, akiről később kiderül, hogy ő maga az, csak éppen egy másik személyiséggel. Szóval van baja. Benne van a Garibaldi-féle szabadságharcban, de a Dreyfus-ügyben is, közben pedig paktál jobbra-balra kormányokkal és ellenkormányokkal, valójában persze nem tartozik sehová sem. Rendes lineáris és kronologikus sorrend nincs is, általában csak néhány száz oldallal később tudjuk meg, hogy mi lett egy korábban elregélt történettöredék vége, nem könnyű olvasmány, igazán. Az ideológiai gócpont a zsidókérdés, azaz inkább az antiszemitizmus XIX. századi újjáéledésének egy-egy fejezete. Nem untatnék vele senkit, elég zűrös a dolog, van itt világ-összeesküvés, szabadkőművesek, sátánista szekták, ördögűzés és minden más, amit csak el lehet képzelni egy vérbő regényben. Nekem kicsit sok volt, ennyire nem vonzanak a titkos rítusok. Valahogy nem is ez a főszál ragadt meg az agyamban, hanem azon kezdtem el gondolkodni, hogy miért van az, hogy a monoteistáknak ennyi komplexusuk van. Ezek a közel-keleti egyistenhitűek valahogy mind olyan boldogtalanok, örökké a bűnnel, az egy igaz úttal vannak elfoglalva, meg a többiek kiirtásával, ahelyett, hogy igazán a boldogulást keresnék. Valahogy az igazán keleti szinkretisták boldogabbak, nem? Mindenki kiválasztja, hogy mi tetszik neki innen vagy onnan, aztán kész.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.