Tegnap is megkérdezte az egyik vezető kolléga, ma is egy másik, én meg mindkét nap magamtól: miért kell arra fordítani a drága időt és energiát, hogy arról győzzünk meg embereket, hogy dolgozni kell egy munkahelyen? Hihetetlen fárasztó tud lenni, hogy önnön képzelt nagyságuktól elszállt beosztottaknak, akik nem tegnap óta élnek a munka világában, újra és újra el kell magyarázni, hogy "azt teszed, amit a főnököd mond, értsd már meg". Mi ezen ilyen rohadt bonyolult?

Biztos az én elcseszett, egyenruhák árnyékában töltött gyerekkorom a hibás érte, de ha tudom, hogy hol a helyem, akkor aszerint viselkedem, és nem akarok olyat, amit nem lehet. Hát, mások máshol nőttek fel... gondolom, valami szabadszellemű hippitáborban, ahogy itt elnézek néhány szellemi szabadságharcost.

Mert ő jobban tudja. Ő kitalálja, hogy miért nincs igaza a főnökének. Megoldja, hogy úgy tűnjön, mintha dolgozna, aztán persze mégsem jó, amit csinál, de mire ez kiderül, már elment haza, mert túlórázni az ilyenek nem szoktak. (Höhö, várom az új kollektívot...) Szálazza csak szét a hülyeséget a főnöke, és írja meg/oldja meg/intézze el helyette.

Aztán néha az ilyenek miatt nem győzzük vigasztalni egymást. Hogy mégsem kéne falnak menni, vagy idegösszeomlani az ilyen lusta, ostoba, sokszor rosszindulatú dögök miatt. Mert nem éri meg. Mert hagyni kéne a francba. Mert járjon át a zen. De nem tud átjárni a zen. Ha elfogadom, akkor feladtam. Azt meg mégsem lehet, ugye?

Így hát örülök, hogy már van egy fő (!) értelmes emberem, meg néhány kollégám, akikkel valami piás csoki mellett elsírhatjuk egymásnak a bajunkat. :) Dolgoztatni nehezebb, mint dolgozni - mondja mindig a főnök, és ő egy okos fickó.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.