Régen olvastam már valami japánt, ezért is tetszett meg a nyaralásra felkészülés során Natsuo Kirino regénye, a Joshinki, a halál istennője.

Tipikus, bizarr és sötét japán cucc, ráadásul tele mitológiával. A cselekmény egy isten (vagy kamik...) háta mögötti kis szigeten játszódik, Umihebin, ahol mindent a jin és a jang ellentéte ural, minden erre épül, beleértve a családot, a magán- és közösségi kapcsolatokat is. Két lánytestvér sorsán keresztül mutatja be az író a sziget kegyetlen világát, ők a fény és a sötétség papnői lesznek. A sztorit Namima, a kisebbik lány, a sötétség papnőjének elbeszélésében kapjuk, azonban nem vagyok benne biztos, hogy a másik lánynak könnyebb az élete. A lényeg, hogy minden szabad választás hiányzik a szigetlakók életéből, a két lány azért lesz papnő, mert abba a családba születik, ahova, sorsuk eleve eldöntetett, nincs kibúvó. Namimának ez nem tetszik, ő szabad akar lenni, férjhez menni, gyerekeket szülni és így tovább, amire cölibátusba kényszerített, halottakat felügyelő papnőként nincs esélye. Sorra szegi meg a sziget tabuit, amikor megszökik a szerelmével, akinek szül is egy kislányt, és eltűnnek a szigetről. Egészen, amíg a fickó meg nem fojtja közvetlenül a szülés után... és itt zuhanunk bele végleg a bizarr dolgokba. Elvégre egy pasi lehet bunkó, elvehet úgy valakit, hogy nem szereti, na de hogy valaki megfojtson out of blue egy frissen szült nőt, na, azért az már kemény. Kiderül, hogy a fickónak a lány nővére tetszett, és szépen vissza is tér a szigetre hozzá a gyerekkel. Namima csontjai meg szépen mennek rohadni a tengerfenékre.

Az alvilágban aztán találkozik Izanamival, egy ősi női istenséggel, a mindenség egyik anyjával, akit férje zárt be az alvilágba, miután a nő belehalt egy tűzisten szülésébe. (Igen, a japán mitológia annyira gáz, hogy még egy isten is meghalhat... no comment.) Annyira haragszik ezért a férjére, hogy halálistennőként tevékenykedik a továbbiakban, míg férje megmaradt teremtő istennek - persze a legszebb halandó lányokkal csinál gyereket, ez már Zeusznak is bejött. (Még az isten pasik is ugyanolyan mocskos disznók, mint az emberek...)

A sztori innentől nem más, mint mitológiai lecke, az istenek veszekednek, Namima bánatos, de ettől persze nem fog életre kelni, max. darázs képében mehet vissza a világba, de abban sincs sok köszönet, mert csak újabb rossz dolgokat tud meg, ami miatt nem nyughat a lelke, így inkább marad a dühös Izanami mellett, hogy segítsen neki irtani a földről az embereket, mind belesorvadnak tehát a saját "szerepükbe", vagy végzetükbe, ha úgy tetszik.

Elég szomorú az egész, ahogy senki nem bír megbocsátani senkinek, és mindenki csak sodródik az eseményekkel, anélkül, hogy igazán alakítani akarná azokat. Mindent a sors irányít, meg a társadalomba csontosodott szabályok, amelyeket nem kérdőjelez meg senki, pedig bőven lenne rá ok. Az eredmény: mindenki meghal és/vagy boldogtalan lesz a regény végére, bár egyesek kiegyeznek a rájuk osztott kis szereppel. A könyv letehetetlen, de azért a "nagyon-nagyon fura" nem túlzás. Csak Japán-rajongóknak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.