Pardi Anna. Ki az? Neve nincsen, mert még a Gugli se nagyon ismeri, de tovább kutakodva úgy tűnik, mintha költő és esszéista lenne. (Ez utóbbi szót mindig szerettem volna leírni valahol. Olyan, mint az élménydizájner. Ha megkérdezed az óvodást, mi lesz, ha nagy lesz, EZT tutira nem fogja mondani. Miért is tenné? Milyen hülyeség már!) Írt egy könyvet Stendhal fejfájásai címmel, meglepő módon Stendhalról, akit inkább csak olvastam, de róla nem annyira olvastam. (... igen, itt vallom be, hogy a gimi harmadikban nem fektettek kellő hangsúlyt az európai irodalom nagyjaira. De ezen már morogtam.) A hiánypótlás megvolt, most már olvasni sem akarom a fickót. :)

Olvasva és továbbolvasva kiderült ui., hogy egy meglehetősen tahó alak volt. Nehéz gyerekkor - pipa. Kallódás az életben - pipa. Eredmény: egy kóborló nőcsábász semmirekellő, aki sehol nem tud megmaradni. Pont az a fajta, akit el kell kerülni. És akkor még belemerülhetünk a "kalandjaiba" is.

Érdekes modorú a kötet, csupa száguldó rövid fejezet, tele meglepő mondatokkal. A tárgy érdektelenségén túl felróható még a cselekmény hiánya is, ami egy idő után meglehetősen idegesítő, még szerencse, hogy nem túl hosszú a könyv. A nyelvi megfogalmazás talán az egyetlen erénye, nyers, érdekes mondatok, pergő stílus, ami sajnos néha közönségességbe csap át (köszönjük szépen az impotencia naturális leírását...).

Összességében a furaírás a jó címke, ezt se biztos, hogy még egyszer el kell olvasnom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.