Hol is kezdjem? 2 + 1-es Ulpius-akció volt, és kellett egy harmadik könyv, ez lett az. Alexander Brody, egy leszármazott ír Bródy Sándor feleségéről, Rosenfeld Belláról, aki Fehér Judit néven írt, de emellett inkább feleség és anya volt, ahogy azt a dualizmus korában "kellett".

Polgári miliő, Pest még pezsgő, van irodalmi élet, olyanok írnak a lapokba, mint Ady és Ignotus, egyszóval VAN KULTURÁLIS ÉLET.

Itt élt Bródy Sándor, egy nőcsábász, csélcsap, egzaltált szerencselovag, egy igazi bohém, aki élénk társadalmi életet élt, jött-ment, írogatott, de aztán csak beleszerelmesedett Bellába, a jólnevelt polgárlányba, akit a szülők ellenkezése ellenére el is vett. (Persze, a lány szülei ellenkeztek, én is azt tettem volna.) Szépen összeházasodtak, jöttek a gyerekek, a férj részéről a kimaradozások, végül a ronda válás, ami után nem sokkal az asszony belehalt egy tüdőgyulladásba. De előtte még írt egy novelláskötetet, amit a kortárs kritika is értékelt.

Röviden ennyi. A könyv a családi hagyaték, a kortárs irodalom és társadalom, mások visszaemlékezései, és magának Bellának az írásai alapján próbálja rekonstruálni, hogy ki is volt ez a titokzatos vörös hajú lány, aki aztán olyan finoman rajzolt sorsokat ábrázolt néhány oldalon mindössze. A munka nehéz, apró darabkákból szedi össze a szerző, hogy ki lehetett a lány, és miért lett boldogtalan félvilági férje oldalán a maga tiszta, álmodozó nyárspolgáriságával.

Szerintem Bródy ömlengő szerelmes és gyűlölködő szakító leveleinél jobban megragadta a lényeget az az egy-két levéltöredék, amit jó megfigyelőképességű barátok (mint Fesztyné) írnak, illetve Bella írásai is, amelyekben minduntalan visszaköszön saját sorsa. Gondolom, ez kezdő írók sajátja, mert miről írnának, ha nem magukról és saját élményeikről, szenvedéseikről. Később aztán talán megtanulják meglátni a történeteket, nem kell mindenhez saját életbeli modell. De Bella előbb meghalt, minthogy ezt elérte volna, így maradtak a saját fájdalmából vett nőalakok.

A kötet tartalmazza az egyetlen kis kötetét kitevő novellákat. Mind egy-egy finom rajz, többnyire kiábrándult nőkről, művészfeleségekről, boldogtalan, rideg férjjel bíró feleségekről, de férfiakról is, akik őrültek, tékozlók, szívtelenek. Az egyetlen egészséges kapcsolatot a Koporsó c. novella mutatja be, ahol a harminc évig boldog házasságban élő paraszt házaspár női tagja haldoklik, és ezt igencsak nehezen dolgozza fel a férj, de mégis van az egészben valami csöndes belenyugvás, hogy "minden elintéztem, jól éltem az életem, és ideje elmenni", amit szerintem sokan szeretnének érezni a halálos ágyukon. Kb. ebben van az egyetlen pozitív férfiszereplő, nyilván ez sem véletlen.

Nagyszerű korrajz a könyv, sok mindenre rávilágít azon keresztül, hogy Bella miért nem tudott érvényesülni saját korában. Kötelességtudó volt, remek feleség és anya, aki inkább a gyermekeit nevelte, de nem akart sem versenyezni a férje írói munkásságával, sem válásuk után egyedül igazán belevágni az irodalmár létbe. Szomorú, amiért egy tényleg tehetséges nő nem tudott kibontakozni, mert a kor, a társadalom és a saját elvárásai, értékrendje azt diktálta, hogy ez nem neki való, nem nőnek való. Bezzeg a lump férfiaknak, amilyen a férje is, mindent lehet. Nyilván nehéz az ilyesmit feldolgozni.

Nagyon tetszett a könyv, a sok töredék, a sokféle stílus, a levéltől a kritikán át a novelláig, versig, műfordításig minden volt benne, nem tudtam rajta unatkozni. Számos szerzőnek is köszönhető a dolog, persze, és szívesen olvasnék még ilyesmit. Azt hiszem, szerzek még magyar irodalmat. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.