A fedezzük fel a magyar történelmet küldetésem következő állomása Vég Gábor Királyi hétköznapok c. munkája volt. Az előszó szerint valami rádióműsort "alkalmaztak könyvre" a nagy sikerre való tekintettel. Itt már gyanakodni kell, de azért még jól is elsülhet a dolog.

A vékony kis kötet rövid fejezetekre, királyokra (+1 Trézsi) tagolva próbálja feleleveníteni azokat a bizonyos királyi hétköznapokat. Nem is sikertelenül, hiszen megtudtam, mit ettek, hol laktak, hogyan szerettek és szenvedtek, milyen volt a helyzetük politikailag, egyházilag, magánemberileg, már ha egyáltalán volt olyan.

Megtudtam pl., hogy főleg a korai Árpádok rengeteg húst ettek, és mivel viszonylag kevesen voltak eme szép országra, a nagy élelembőség miatt jóltápláltabbak voltak, mint a nyugati emberek. Meg hogy egy jó darab ideig nem bírták levetkőzni a "természet szeretetét", avagy a barbárságot, és még letelepedett népként is vándorolt pl. a királyi udvar, és imádtak jurtában lakni, nehogy már a kőházak korlátozzák a szabad mozgást. Aha, biztos jó a jurta, de hogy télen nem annyira kellemes a besüvítő szélben, az tuti. Az nem okozott meglepetést, hogy a kora középkor királyai nem nagyon voltak... hm... értelmiségiek, se írni, se olvasni nem tudtak, de idegen nyelveken azért többön is illett tudniuk. Ma már fordítva van, vezetőink többnyire tudnak írni, nyelveket nem beszélnek, egyetlen állandóságként talán az értelmiségtelenség említhető...

A királyok tehát inkább vadásztak, diplomáciát tanultak, aztán szegények dinasztikus frigyekbe kényszerültek, utóbb meg néha azt terjesztették róluk gonosz legendaírók, hogy házasságuk - úgymond - örömtelen volt, merthogy megtartóztatták magukat keményen (ld. Imre herceg és társai). Hogyne. A legendás részek nagyon szórakoztatóak voltak, főleg a krónikás szerzetesek leleplezései, hogy azért nem volt ám minden uralkodó akkora szent, aminthogy megpróbálták beállítani. (Ezt mondjuk eddig is sejtettem.)

Az tetszett, hogy viszonylag kevésbé tanított uralkodók (pl. Aba Sámuel) is helyet kaptak a könyvben, ami ismét azon gondolkodtatott el, hogy vajon miért kellett az angol polgári forradalmat két hónapig tanulnom, meg miért emlékszem még mindig Zénón paradoxonára, és pl. miért nem tudok egyetlen egy törikönyvet sem kinyitni mondjuk egy Árpád-házi királyok családfáját bemutató ábránál. Furcsa, nem? Bezzeg a Népfront viszályait tanulni kellett!

Ami nem tetszett, az talán a műfajból is adódó felszínesség volt, szívesen olvastam volna bővebben is egy-egy érdekes alakról, de többnyire egy-két momentummal elintézte a szerző az egyek uralkodók életét. Kicsi hiányérzet azért maradt. Lehet, hogy keresek majd egy részletesebb könyvet a témáról, mert ez jó volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.