történelmi thriller - elhiszem, ha akarom
2011.01.16. 10:28
Jeanne Kalogridis "Medici Katalin, a démoni királyné" c. regényét szintén Hugitól kaptam, de mivel neki se tetszett annyira, gondoltam, én is fikázhatom egy kicsit. :)
A műfaj a címben jelzett, ill. nagyon az akar lenni. Jó, higgyük el, hogy az. Jobban tetszett volna, ha kevésbé thriller és inkább történelmi, de nyilván el kell adni valahogy a könyvet, és a Dan Brown-vonal még nagyon megy, és a farvízén ez a cucc is elfér.
Főszereplőnk Medici Katalin, akinek életét itt olvasgathatjátok. Ahogy elnéztem, volt baja szegény nőnek, rosszkor(ban) volt rossz helyen. Engem Lucrezia Borgiára emlékeztetett, na, őt is csak sajnálni tudtam, hogy ide-oda tologatták a politikai sakktáblán. (NB: Ha azt terveznéd, hogy hercegnő akarsz lenni, ne tedd, mert elteszik láb alól a szerelmed, családod, meg a barátaid... egyszerűen nem éri meg.)
Aki hallott magyar meg töri órán a reneszánszról, tudja, hogy Itáliában hogyan mentek akkoriban a dolgok, nagy családok uraltak egész városokat, ilyenek voltak a Mediciek is. Szegény Katalin ebbe a famíliába született, és már gyerekként meg kellett tanulnia, hogy ez bizony elég sok macerával jár.
Főhősünket kislányként látjuk először, de már akkor is puccs van a városban, menekülni kell, meg persze a gyerekkel elkövettetni egy gyilkosságot, ami igazán kemény nevelési módszer, ha engem kérdeztek. Aztán van még fogság, még több menekülés, közben Katalin felnő, és mivel akkor már értékes, mindenféle tervezgetés és molesztálás áldozata lesz, hiszen mégiscsak egy Medici örökösnő.
Végül a nagy tervezgetésben kiköt Franciaországban, mint Henrik király felesége. Ha azt hitte, hogy itt majd könnyebb lesz, tévedett.
I. Ferenc idejében járunk, ritka korrupt és nagyon gusztustalan az udvar, a politikai intrika még csak hagyján, de az erkölcsi feslettség aztán tényleg hányinger. Ide kerül Katalin, mint a dauphin felesége, aztán illeszkedjen be, ahogy tud.
Nem nagyon tud, főleg, hogy pozícióját gyengíti a majd' tízéves meddősége, ami után meglepő módon egy rakás gyereket szül, akkor pedig már nekiállhat egyengetni defektes kis alomja útját. Elkényeztett, dührohamos gyerekek, elviselhetetlen kamaszok, homokos trónörökös meg még némi szaftos vérfertőzés a végére... van itt minden. (Mondjuk az genetikai közhely, hogy a belterjesen szaporodó nemesség csupa degeneráltat termelt ki, ami aztán nem teszi meglepővé, hogy egy családon belül halmozottan fordulnak elő mindenféle patológiás esetek.)
Az egész regényen végigvonul az okkultista vonal. Ami nagyon nem tesz jót neki. Katalin erősen hisz a jövendölésekben, horoszkópokban, a csillagok állásában, a talizmánokban és más effélékben, ami kb. minden ötödik oldalon felbukkan, és rém fárasztó. Állandó kísérője egy itáliai csillagjós, de magától Nostradamustól is kér tanácsokat. Agyrém. A dolog odáig fajul, hogy még gyilkolni is hajlandó annak érdekében, hogy a kedvező csillagállás mellett teherbe essen meg hasolnók. Elég sötét a regénynek ez a szála, nekem nagyon nem tetszett, főleg, hogy ostobaság az egész. Arra építeni egy regényt, hogy a történelem adott fordulata attól függ, hogy valaki hord-e egy vérbe mártott gyöngyöt, vagy nem... pfff.
Szóval engem idegesített a dolog, kicsit olyan volt, mint azok a rémes romantikus regények, amikben szerelmi bájitalok, meg teliholdkor mászkáló farkasemberek nyüzsögnek. Dumas: Egy orvos feljegyzései? Megvan? Na, ott voltak ilyen ökörségek.
A vége persze az, hogy a boszorkányságnak megvan az ára, és Katalin sorra veszíti el a "sötét praktikákkal" szerzett gyermekeit, no comment. Ja, és a végén még a Szent Bertalan éji mészárlásról is ő tehet, de hát ezt eddig is tudtuk. (Hogy épp a politikai "csillagállás" is a leszámolásnak kedvezett, az nem érdekes...) És: az ilyen emberek mindig hosszú életűek, megfigyeltétek? Egyszerűen nem bírnak meghalni.
A regény amúgy érdekes olvasmány, már ha az ember felül tud emelkedni a sok hókuszpókuszon. Könnyed, olvasmányos elbeszélő stílusa van, a történelmi tények rendben vannak, de mégis valahogy olyan élettelen az egész. Én nem tudtam azonosulni sem a főhőssel, sem a többiekkel, az egész valahogy olyan zavaros és taszító volt, hogy juj, micsoda állatok, vigyék innen ezt az elmebeteg bandát! Nem olvasnám újra.
(Ja, egy pozitívum: a hp Stuart Máriát elviselhetetlen kis dögnek ábrázolja, pontosan olyannak, amilyen volt! Végre valaki nem pátyolgatja azt az álszent, kétszínű kis libát. Éljen Erzsébet királynő!)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
