És megint Románia, pontosabban Erdély, merthogy mi, magyarok, soha nem mondunk olyat, hogy Romániába megyünk, ha Erdélybe megyünk, mert az ugye, mindig is Erdély volt és az is marad. Szóval Erdély, hegyek, kastélyok, birkák, rossz utak és ami még kell.

Ugron_Zsolna (igen, úri származék, elég hülye neve is van szegénykének, de legalább nem Emerencia, vagy Crescent...) "Úrilányok Erdélyben" c. "posztmodern lányregényéről" kell most értekeznem, amit most fejeztem be fél órája, és annyira jó a cucc, hogy ezt azonnal el kell mesélnem.

Az a fajta a könyv, amit imádok: könnyed, folyamatos csevegés, ami olyan, mint a patakcsobogás. Nem ráérős, nem Krúdy-szüttyögés, hanem patakcsobogós, tempós mesélés. Ez igen. Egyik témáról a másikra, egy rokon itt, egy anekdota ott, de végig valami kamaszos szertelen szeleburdisággal jön-megy a helyszínek, emberek, sorsok között, ami egyszerűen elbűvölt.

A számomra annyira nem ismert erdélyi főnemesség bennfenntes világába tartozik a lányka, Anna, aki a főhősünk. Őróla szól a mese, hogy miként éldegél nem annyira nyugodtan, de annál gyorsabban, riporterként, de a háta mögött az erdélyi nemesi származással, családi legendáriummal, vidám, bohém nénikékkel, unokatestvérekkel, bálokkal, családi ezüsttel, meg "bevállalós ősökkel", akik elkártyázták néha a családi kastélyt. (Na, jó, csak egy bevállalós ős volt, Mihály bácsi, aki viszont úgy ütötte helyre a dolgot, hogy elvette a csúnya másodunokatestvért, aki gazdag örökösnő volt, s így megmentette a család becsületét, ill. anyagi helyzetét.)

Anna sokat dolgozik, gyorsan él, de falat emel maga köré, és egy kényelmes lábvízhet hasonlító kapcsolatban fulladozik egy Jerome nevű könnyed francia manussal. (Akiről Ízi néni meg is mondja, hogy "kedves fiú, de nem érti... mit nem ért, Ízi néni? ... semmit, drágám." Óriási.) Aztán egyszercsak találkozik a szegről-végről rokon (merthogy az erdélyi nemesség belterjes, és "mi mind unokatestvérek vagyunk") Gáborral. Aztán össze-össze futnak, temetéseken, meg később esküvőkön, de persze megy a szerencsétlenkedés, hogy akkor mit meg hogyan és egyáltalán legyen-e valami.

Anna közben ismét felfedezi, hogy jó erdélyinek lenni, meg hogy milyen érdekes emberkék vannak itt, akik a román kárpótlás részeként ismét visszakapják családi kastélyaikat, és hát ezek az alakok neki mind rokonai, milyen érdekes lenne filmet forgatni erről. Le is forgatja a filmet, aztán még vissza-visszatér néha, egészen addig, amíg "Gáborka" el nem határozza magát végre, és lép. Olyan gyorsan, hogy az első csóktól a lánykérésig kb. 24 óra ha eltelik, sokat mondtam. Ami kicsit gyors, de Anna nem bánja, elvégre, ha valakiről úgy tűnik, hogy ő az igazi, és nem hagy nyugodni ez a gondolat, akkor minek gondolkodni, meg kell ragadni a fiatalembert és kész.

Aztán esik pánikba, amikor hatszáz meghívót küldenek ki, hogy akkor itt ők most esküsznek. Vicces. A nagy idill után Gábor kastélyában telepednek le, ami egy rom, de milyen ígéretes, és elkezdik szállóvá alakítani, hogy majd turistákat fogadnak és az milyen jó lesz. A minden pénzt elnyelő felújítások és a nagy szállóalakítás persze megviselik a friss házasságot, főleg, hogy már a házasság alatt kezdik megismerni egymást a fiatalok, de úgy jó a tündérmese (meg a lányregény is), ha ez csak egy "sárkányos" közjáték marad, és a végén persze jó sül ki a dologból. (Szó szerint is, mert Anna megtalálja néhány ősanya recepteskönyvét... ez a vaddisznócombos például nekem is tetszik... vagy ez a másik: arab kávétorta? hm...)

Közben továbbra is jönnek-mennek az érdekes és bohém alakok, meg a családi anekdoták a román "földreformról" (=földelvétel), háborúról, menekülésről, blazírt megjegyzésekről rettenthetetlen néniktől, akik amiatt aggódtak, hogy miben fognak teázni a táborban, az Orgona utcáról, ahol a kitelepített nemesi rokonság lapott egy-egy félszobában nyomorogva, meg a Ceausescu korszakról, annak borzalmaival és vicces momentjeivel (ez utóbbiak közé tartozik pl. hogy hogyan és hol ejtette el a hajtó/kísérő és nem maga a diktátor a neki tulajdonított medvét).

Roppant színes kis forgatag kerekedett ebből a meséből, ami állítólag az írónő családi anekdotáinak gyűjteménye, csokorba kötve és megbolondítva egy kis szerelemmel meg borjúpástétommal és epersorbettel. Fantasztikus kis könyv. Külön piros pont a Quimby-idézetért! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.