Kate Morton ausztrál írónő Felszáll a köd (The Shifting Fog) c. regénye valóságos titokhalom. A jó vaskos kötetben egymást érik az elhallgatott, de aztán persze kiderülő titkok, féligazságok és ballépések, tapasztalatból mondom, hogy egyszerűen nem lehet letenni! Mindenki olvassa el, aki egy kis romantikus borzongásra vágyik, némi rejtett társadalomkritikával.

A sztori két szálon fut, egyrészt az 1920-as évek Angliájában, ami még a "hosszú XIX. századba" nyúlik le a gyökereivel, másrészt a XX. század végén. A két idősíkot Grace személye köti össze, aki a főhősünk. Grace a 20-as években cselédlányként szolgál a Riverton udvarházban, ahol egy nyári partin a kor ismert költője, Robbie Hunter öngyilkosságot követett el a tó partján. Az eset még évtizedek múltán is annyira érdekesnek tűnik, hogy filmet forgatnak belőle, amelyhez Grace segítségét kérik a történelmi hitelesség végett, lévén ő az egyetlen, aki az akkoriak közül még életben van.

Grace visszaemlékezéseiből kibontakozik a még mindig viktoriánus felfogású és erkölcsiségű Anglia egy szelete. Az udvarházban még mindig a régi rend uralkodik, jóllehet, a XX. század, a modernizmus már erőteljesen dörömböl az ajtón (főleg a Nagy Háború óta), de mintha ezt nem akarná meghallani senki. A "család" és a "személyzet" olyan elkülönült rétegeket alkot, mintha különböző állatfajok lennének. Emberi módon való keveredésük elképzelhetetlen, párhuzamosan és soha nem találkozva kell futnia az életüknek. Elméleti síkon, persze.

Grace élvezi a munkáját, a személyzet több tagja viszonylag kedves, összetartanak, a családdal is elboldogul. Főleg a gyerekeket szereti, akik szinte vele egyidősek, így szót értenek egymással, kivált a két nővérrel, Hannah-val és Emmeline-nel. A lányok nem járnak iskolába, lévén, hogy akkoriban még divat volt tudatlanságban tartani a nőket, majd kiröhögni őket, hogy milyen ostobák, ellenben fivérük, David már nagyfiú, és Etonba jár. Egyszer hazahozza magával látogatóba a barátját, Robbie-t, aki érdekes személyiség, és felkelti a környezet figyelmét.

Aztán ahogy megnőnek a gyerekek, minden egyre bonyolultabb lesz körülöttük. Jön a háború, a fiúk bevonulnak, David apja tiltása ellenére, és el is esik, a család más férfitagjaival egyetemben.

A lányok is felnövőben vannak, Hannah-nak már a "társaságba való bevezetését" tervezik az idősebb nőrokonok, és a legnagyobb bajuk, hogy a "buta háború" megölte a partiképes fiatalemberek nagy részét, és hogy így milyen nehéz lesz férjhez adni a lányt. Elképesztő vénasszonyok! Az meg sem fordul a fejükben, hogy az intelligens, ragyogó és sokoldalú Hannah esetleg másképpen képzeli az életét, és nem a férjhezmenés körül forog minden gondolata. Végül találnak neki egy alkalmas amerikai fickót, akinek az apja támogatja az ő apját, és az üzlet raádásaképpen a fiatalok össze is házasodnak. Az senkinek nem szúr szemet, hogy Hannah mindezt csak azért teszi, hogy kiszabaduljon az apja házából, ahol a konvenciók bebörtönzött foglyaként él.

Emmeline tudja, hogy Hannah nem szereti a férjét, és haragszik is rá, amiért hozzáment (mert ő is bele volt habarodva a fickóba), de Hannah-t ez a legkisebb mértékben sem érdekli, ő csak szabad akar lenni. Azért az is elképesztő, hogy ennyire nincs más választása, se tanulni nem engedték, se dolgozni, egyetlen esélye a házasság, amire nem is tud úgy gondolni, mint két ember érzelmi kapcsolatára, hanem csak mint afféle szükséges rosszra, hogy végre gardedám nélkül mászkálhasson az utcán, vagy ne kérdezzék meg tőle minduntalan, hogy mihez akar kezdeni az életével. Férjes asszonynak lenni akkoriban ui. egy teljes hivatásnak minősült, semmivel nem kellett kiegészíteni, legfeljebb pár gyerekkel. Többet nem várt se a társadalom, se az emberek. Szörnyű.

Emmeline maradt tehát az egyetlen gyerek otthon, de aztán ő is gyakran meglátogatja a nővérét Londonban, és féktelen partikra jár az inkább gyanús, mint bohém barátaival, mindenféle bajba keveredik, ahonnan a családjának kell kirángatnia, egyszóval csak a baj van vele.

Aztán egy nap betoppan Robbie, aki egy Davidnél maradt könyvet visz vissza Hannah-nak, és ettől minden megváltozik. A két fiatal már másképp néz egymásra, Robbie költő lett, érdekes személyiség, Hannah pedig csak vágyik valamire, maga sem tudja, mire: már a házasságban is ugyanolyan rabnak érzi magát, mint régebben az apja házában. A világ háta mögött titkos viszonyba bonyolódnak egymással, az ürügy pedig Emmeline, akinek Robbie falból udvarolgat, csak azért, hogy találkozhasson Hannah-val.

A hirtelen fellobbanó, igaz, de titkolni kényszerült szerelem persze halálra van ítélve. Hannah sógornője ui. elég kelletlen módon szimatoló nőszemély, és nem is ostoba, mint Emmeline, ő összerakja a képet, hogy mi itt a helyzet. Persze rögtön előtör belőle a hamis viktoriánus erkölcsiség, a család mindenekfelett eszméje, hogy meg kell védenie a bátyját, Hannah férjét, és persze annak üzleti és politikai ambícióit a "botránytól". Ez annyira, de annyira angol! Csak botrányt ne! Választás elé állítja hát Hannah-t, hogy szakítson Robbie-val, ellenkező esetben a föld alá sem tudnak elbújni a család bosszúja elől. Hannah tehát szakít.

De aztán azon a bizonyos nyári partin mégiscsak felbukkan Robbie, és nem véletlenül, mert a terv az, hogy megszökteti Hannah-t, méghozzá a legnagyobb titokban. A tervhez Grace segítsége kéne, aki viszont egy félreértés folytán rossz segítséget nyújt, azt hiszi, hogy Hannah a tóba akarja ölni magát, ezért Emmeline-nal siet Hannah megmentésére. Aztán ott és akkor minden kiderül Emmeline számára: hogy Robbie csak eszközként használta fel arra, hogy Hannah közelében lehessen, hogy a nővére sem mondott neki semmit, és mindketten becsapták, és persze, hogy ő maga olyan ostoba volt, hogy hagyta magát becsapni, mindeközben pedig azt hitte, hogy szereti Robbie-t. A nagy érzelmi zűrzavarban aztán mindenki az őrület határán táncol, és végül elsül egy pisztoly, Robbie pedig holtan esik össze. Mindenkinek azt mondják, öngyilkos lett, mert így egyszerűbb. Azt mégsem lehet elmondani, hogy végül Hannah lőtte le a szerelmét, mert az meg akarta ölni a húgát. Ugyebár, ez aztán még botrányosabb botrány lett volna...

A történtek után persze a két nővér szóba sem akar állni egymással. Hannah nemsokára belehal Robbie gyermekének világrahozatalába, de ekkor már szinte magához öleli a halált, mert szerelme nélkül, a bűntudattal nem akar élni. Emmeline később is folytatja tivornyázó és mondén életét, végül bele is hal egy ittas vezetésbe.  Végül csak Grace lett hosszú életű az események tanúi közül, ő viszont már majdnem százévesen tudja csak - unokájának - feltárni ezeket a nehéz titkokat, amelyeket évtizedek óta cipelt magával.

És hogy mi ez a könyv? Melodráma? Inkább tragédia. És ki a hibás? Azt hiszem, a nem megfelelő erkölcsi normák. Szép dolog ui. a viktoriánus "Isten, haza, család" eszmény, csak nem biztos, hogy úgy kell fenntartani a szép eszményt, hogy közben tönkremenjenek az emberek, akiknek fel kéne azt építeniük. Mi értelme úgy férjhez mennie Hannah-nak,hogy nem szereti a férjét, és csak méltányos üzletnek tekinti a házasságot? Mit ér vele Emmeline, ha folyton csak estélyekre és partikra járkál, ahelyett, hogy értelmes dolgokat csinálna? Miért érdemes fenntartania Hannah-nak és férjének a "jó házasság" szavazatokat jelentő látszatát, ha az csak egy nagy hazugság? Mért bűn, hogy szeretik egymást Robbie-val? És főleg: miért kell belehalniuk ebbe? Ez nem helyénvaló. Embernek lenni és emberi értékek alapján élni, azt hiszem, a legmagasabbrendű erkölcsiség. A gondok ott kezdődnek, ha a "hivatalos, társadalmilag elfogadott" szabályok nem esnek egybe ezekkel, akkor aztán hiába próbálsz ember lenni, könnyen úgy járhatsz, mint Hannah és Robbie. Sajnos.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.