Cicától kaptam egy könyvet, meg is írom rögtön. Lynn Barber, egy angol újságírónő életrajzi könyvéről, az Egy lányról (An Education) van szó. Film is készült belőle, nézzetek csak utána. Én is megtettem, amikor próbáltam ide egy-két linket keresni, de hát... pfff. Az hagyján, hogy egy ilyen sok-sok díjjal jutalmazott, állítólag überhíres (never heard before...) írónőről egyetlen értelmes életrajz sincs sehol, de még a könyvről is csak a belőle készült nyálas film kapcsán írnak egy-két felszínes mondatot (persze szuperlatívuszban), úgyhogy végül úgy döntöttem, most nem kaptok linkeket. Egyébként a film kapcsán annyi kiderült számomra, hogy úgy állítja be a dolgot, mint botrányos, fiatal lány-öreg pali love storyt, ami egy nagy humbug. Lásd alább:

Főhősünk Lynn, aki egy nyárspolgári család dédelgetett kislánya, akinek nagyon-nagyon angol a neveltetése (pl. blőd verseket kell ripacs módjára szavalnia beszédoktató anyja  rá kivetített önmegvalósítási ámokfutása során stb., stb. )

Az érdekes dolgok ott kezdődnek természetesen, amikor immár tiniként megismerkedik Simonnal, az idősebb fickóval. Aki persze igyekszik levenni a lábáról a drága kocsijával, a menő stílusával, vacsorákkal, utazgatásokkal stb. A lány meg úgy tűnik, hagyja magát, meg persze a simanyelvű fickó a szülőket is megdolgozza, tehát megvan a jóváhagyás a "kislány megrontásához".

Ami persze nem így zajlik, mert Lynn pontosan tudja, hogy mit akar (meg azt is, hogy mit nem), és távolról sem olyan kis naiv szende, mint amilyennek láttatni akarja a hazug fülszöveg (a fülszöveg mindig hazudik!), vagy talán még ő maga is. Nem. Okos kislány, számító, pontosan tudja, hogy mire megy ki a játék, és amikor a fickó (végre) elcsábítja, még ő mondja, hogy legyen már egy kicsit határozottabb, és "csinálja rendesen". (Höh, én is beszóltam volna a helyében, ha a fickó egy banánnal közelít felém, és közben gügyög, hogy szólítsam Bubunak... jesszus, ez de perverz!)

Aztán elfajulnak a dolgok, és a viszony kezd "komoly" lenni, elnézést, ezt nem tudom nem idézőjelbe tenni, borzasztóan erőltetett az egész, hiszen nyilvánvaló, hogy a fickó csak viszonyt akar, a lány meg még annál is kevesebbet, szóval, oda lyukadnak ki, hogy a fickó megkéri Lynn kezét. Aki persze kikosarazza, mert ugyan, miért menne hozzá - mint addigra kiderült - egy lúzerhez, aki csak össze-vissza hazudozik, hamis csekkel fizet, amiért olykor le is bukik, ráadásul gyerekes és még az ágyban is szörnyű??? Na, ugye? A kislány nem hülye. Szakításuk után egyetlen gondolata van: na, most végre lehet egy rendes fiúja. (Ez aztán nagy szerelem, kedves forgatókönyvírók!)

A film valahol itt végződhet, gondolom, csak kissé nyálasabban. A könyv szerencsére folytatódik.

Lynn aztán beszabadul Oxfordba, ahol a szexuális forradalom jegyében úgy felszabadítja magát, hogy gyakorlatilag a kolesz babája címre is pályázhatna, ami azért nem a legjobb ajánlólevél egy lánynak. Szerintem.  Tanulni persze nem tanul semmit, de hát legjobb éveit nem pazarolhatja ilyesmire. (Amúgy BTK-s volt, ez mindent elmond.) Mindenesetre az utolsó napokban megismerkedik leendő férjével, Daviddel, akivel aztán később összejön, házasság, gyerek, tündérmese stb.

Az olvasónak ennél azért érdekesebb lehet a karrier leírása, ahogy egyik újságtól a másikig vándorol (közben még mindig a szexuális forradalomnál tart, de arról persze nem ír, hogy milyen cikkekkel gazdagította pl. a Penthouse-t), ahogy igyekszik betörni a szakmába, kidolgozni a saját interjútechnikáit (amiről később elnevezték: The Damon Barber of the Fleet Street, értitek?), ill. azt, ahogy az emberekkel bánni kell (minél bunkóbban), hogy minél jobb anyagot tudjon írni a belőlük kiédesgetett-kicsikart mondatokból. Nem vagyok újságíró, tehát én még nem láttam ilyet, de jó lehet ez a szerkesztőségi pörgés. Őrült szerkesztő, határidő, problémás ügyfél... hm... ez olyan ismerős! Akár nálunk is játszódhatna...

A regény persze valójában nem regény, hanem életrajz, s mint ilyennek nincsen konkrét váza, megszerkesztett cselekménye, hiszen az életét írja le az író, amilyennek a megíráskor, visszatekintve látta, és azon emlékek alapján amiket fel tud és akar idézni, tehát nyilvánvalóan szubjektív és egyenetlen szerkezetű.

A stílusa azonban nagyon élvezetes, humoros, és sokszor annyira szarkasztikus és "megmondós", hogy legalább annyira bunkó, mint én szoktam lenni, szóval tetszett ennek a vagány csajnak az előadásmódja. Könnyű élvezet a könyv, mellékhatások és maradandó károsodások nélkül, de azért Hugi, Agatha is much better!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.