Az összes neuronom felforr, amikor minden nap azt látom, hogy emberek tömegei képesek úgy élni, hogy csak akkor szólnak normálisan a másikhoz, amikor valami kell nekik. Az internetes népi bölcsesség azt mondja, hogy "ha szívességet kérnek tőled, akkor még jó vagy valamire", de azért ez egy elég fals igazság. Nem akarok csak arra jó lenni, hogy problémákat oldjak meg másoknak. Ez gáz.

Az még a kisebbik rossz, ha az ilyen illetők csak simán elfelejtik viszonozni a szívességeket, és egy idő után azonnali hatályú felmondásra okot adó tartozást halmoznak fel a szívességbankkal szemben. Az nagyobb probléma, ha mindehhez még olyan "kellemes" lekezelő attitűd is társul, mintha amikor nem éppen szívességet teszek nekik, akkor a világon sem lennék vagy ha mégis, akkor csak valami egészen alacsonyrendű életforma gyanánt. Legalábbis erre utalhatnak az ilyenek, hogy elérhetetlen az illető, látványosan a telefonján chatel beszélgetés alatt vagy véletlenül nem csinálja meg, amit megígért.

Mit lehet ilyenkor tenni? Nem lehet az összes bunkót nagy ívben elkerülni, mert már kevés a lakatlan sziget. Kiteszek egy légycsapót, és azzal fogom őket ütni.

Az élet szép, csak ez nem mindig látszik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.