Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva íróházaspár kínai meghívásra részt vettek egy tanulmányúton, amelyről A panda ölelése címen közös útinaplót készítettek. Bevallom, nem nagyon ismerem a szerzők munkásságát, még sok olvasás mellett is vannak, akik kimaradnak a szórásból. (Annyi, de annyi jó könyvet írtak és írnak a világban, nem tudok mindent elolvasni. Nem is akarok.)

A kötet főleg a férj szerzeménye, időnként a feleség szemszögéből beszúrt fejezetekkel. Nem is tudom, melyikük utánozza többet a másikat, de valahogy mégis működik a szövegben a kapcsolat a valóság, a szerzők és a gondolatok között is.

A tanulmányúton különböző nemzetek meghívott írói vesznek részt, van itt prózaíró és költő egyaránt, és persze ott vannak a helyi erők képviselői, akik egyrészt már befutott szerzők, másrészt írótanoncok. De nem is annyira a hivatalos program az érdekes, hanem a szerzők benyomásai Kínáról.

Mert azok vannak bőven.

A furcsa kínai szocializmus például, ahol nagyon jól megfér egymással a pártideológia és a hétköznapi kapitalizmus. A mindent átható fejlődésvágy, a technicizmus, a világ előtt járás (vágtatás) örök lépéskényszere. Ugyanakkor a sajátos kínai kulturális lenyomatok is jelentkeznek: hagyománytisztelet, kollektív tudat, ilyesmi. Különösen tetszett, ahogy az idősek megjelentek a leírásokban: az öregek unokákat kísérgetnek, illetve őrült hobbiknak hódolnak a parkokban, tereken, mindenhol. Pl. nem csakhogy csoportosan thai-chiznek a parkokban, hanem amatőr együttesekben énekelnek, táncolnak, színjátszó körben játszanak stb. Saját szórakoztatásukra, mert már megtették a magukét az életben, és most az álmok kiélése következik. Milyen más ez, mint nálunk, ahol a nyugdíjasok csak magányosan és betegen tengődve "képzelődnek el" a tudatban és a valóságban egyaránt. Vegyünk példát Kínáról.

Aztán ott van a sok étkezés: a világon mindenütt "kínaiként" eladott gyorsbüfékajának semmi köze a valódi kínai étkekhez, ezt azért sejthetjük mi is. De amit a szerzőkkel művelnek a házigazdák és a sajátos kínai vendéglátóhelyek, az már-már hízókúrának is beillik. Egy étkezésen belül 5-6 hatféle különböző húsétel, zöldségek, szószok, levesek, mindenféle. Az ember nyála csorog, ha csak olvassa... Kell egy rendes kínai étterem errefelé is, egészen kedvet kaptam a gőzgombóchoz. Azért persze nem mindent kóstolnék meg, a csirkeláb például érthetetlen módon szerepel a kedvenc nasik között arrafelé. Brrr.

Érdekes az a meglátás is, hogy egy egypártrendszerű, modern, de mégis az emberi jogokat nem toleráló diktatúrában is jobban megvalósul a nemek egyenlősége, mint nálunk. Főleg PNÉ csodálkozik rá, hogy a nemek egyformán képviseletik magukat az élet minden területén, ismeretlen az a fajta mazochista macsó közbeszéd, mint nálunk, ahol persze minden "okos" politikus megmondja, hogy mit és hogyan kellene a nőknek csinálni. Komolyan irigykedik a kínai nőtársakra (és persze az olvasó is), akik nincsenek kitéve ennek a napi tortúrának. Ismétlem, egy diktatúrát irigylünk!

Persze igyekeznek kicsit az árnyoldalakat is megmutatni, de arra nyilván kevesebb rálátásuk volt. Ilyen azért a behatárolt program, a mindent figyelő mobilalkalmazás, ami mögött ott áll az állam, de mivel mindenki mindenre azt használja, kikerülhetetlen a rajta való jelenlét. Ez a WeChat nevű app, ami arrafelé nem csak a helyi Facebook, hanem a pénztárca is. Mert egyszerűen mindenki mindig a telefonon lóg. Miért ne fizethetne azzal a kávéért, metróért, mindenért? És tényleg. Azon telefonálnak, fizetik a hamburgert és így tovább. Cserébe persze valahol gyűjtik az összes aktivitás minden adatát. Minden adatát. Valakik. Valahol. Disztópiaírás indul...

Azért leginkább mégis a kellemes dolgokat, látnivalókat, kulturális örökséget igyekeznek bemutatni. Néha házastársi évődést is elrejtenek a sorok között, ezt szerintem mellőzni kellett volna, mert kicsit sem volt vicces, ellenben nagyon erőltetetten hatott. Emellett nem kevés magyar vonatkozást is találtak, hobbiból magyarul tanuló helyiektől kezdve a minduntalan felbukkanó Petőfi-szobrokig, és idézetekig. (Ezt én nehezen követtem le: hogy lett Petőfi világsztár?)

Összességében nagyon szórakoztató, olvasmányos kötet volt, és úgy éreztem, sokat megtudok Kínáról. A szöveg gyengébb részei ellenére is azt mondom, érdemes végigrágni. Pandázzatok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.