Lehet, hogy régen is idegesítően tematizált volt az újságírás, de mostanában már tényleg semmi nem kell ahhoz, hogy valaki a "médiában dolgozzon", ezért a témák, stílus és úgy általában a minőség szűkülése tapasztalható. Néha olyan lapossá válnak a cikkek, hírek, hogy elég végiggörgetni egy címlapot ahhoz, hogy SEMMI, de tényleg semmi ne keltse fel az érdeklődést, és inkább levegyem az Arany-kötetet a polcról. Pedig szeretnék érdekes, aktuális híreket olvasni, tájékozódni, hogy mikor mi történik. Csak éppen nem megy. Mert ilyenekbe kell botlani állandóan:

1. Kattintásvadász címek: "olyat csinált, amitől maga is meglepődött", "nem hiszi el, mit találtak az Antarktiszon" és társai. Rendben van az ilyesmi, ha valami bulvároldalt vagy celebhírekkel/chemtraillel/3 napos diétákkal feltöltött/eladott oldalakat látogat az ember, de hogy mindez már nem csak beszivárgott a "normál" sajtónak gondolt médiumokba is, az kissé túlzás. És itt nem arról van szó, hogy ne olvasna el az ember ilyet is, olyat is, néha tényleg nincs kedvem Merkelről vagy a japán választásokról olvasni. De ha igen, akkor szeretnék róluk hiteles tájékoztatást. Ha meg ahhoz van kedvem, akkor megnézem, hogy Horváth Éva hol sétáltatta a gyerekét. Vagy mit tett Palvin Barbi, amit még a Kockásfülű Nyúl sem hitt el, amikor meglátta. De tényleg, miért kell mindennek bulvárnak lennie?

2. Előző továbbfejlesztett változata: "Szabó Győzőt egy pasival látták csókolózni!" Amire persze kiderül, hogy legújabb szerepében azt a karaktert játssza, aki a darabban egy pasival csókolózik. A figyelemfelkeltést itt egy irodalomóráról ismert szörny, a szinekdoché, a valamit valamivel helyettesítő szókép, amit persze direkt a félreértésért talál ki a magát borzasztó leleményesnek gondoló "szerző", holott egyszerűen csak Szabó Győző legújabb darabjáról kéne írnia egy tájékoztató cikket. Az a szomorú, ha ezt nem tudja megtenni a tárgyilagosság és szellemesség keverékével - félretájékoztatás nélkül.

3. Külön kis kedvenceim a "jogi bakik". Büntetőtárgyalásról tudósításban az "ügyész 3 év 10 hónap börtönt kért a vádlottra". Egyrészt azt indítványnak hívják, másrészt meg a büntetés mértékére nem tesz "javaslatokat" az ügyész, mert azt majd a bíróság kitalálja, azért van. A "bírónő az indoklásban rámutatott, hogy..." - az nem bírónő, hanem a bíróság. Akkor is, ha fiú, akkor is, ha lány, akkor is, ha egyedül ül ott, akkor is, ha többen. Az abszolút favorit meg a "vádlott ügyvédje elmondta, hogy..." - az meg a védőügyvéd, röviden: védő. Szép, magyar szó. Nem is hosszú. Akár meg is tanulható.

4. Néha azért bele lehet botlani klasszikus "vezércikkekbe" is, amikor tényleg összeszedett, hosszabb cikkeket ír valaki, láthatólag rendes kutatásokkal, előzményekkel, szakértőkkel megspékelve. Ez egyre ritkább, de nem példa nélküli. A gondom akkor van velük, amikor a 18. kövér bekezdés végén elfárad a szerző, és odadobálja a közbeszédből az olyan mondatokat, hogy "és akkor a miniszter azzal a béna magyarázattal állt elő, hogy...". Vajon az illető (vagy a szerkesztője) elgondolkodik ilyenkor? Nyilvánvalóan nem nagyon. Pedig egyszerű: ha azt akarom, hogy komolyan vegyenek, akkor komolyan fogalmazok. Ha vicces cikket írok, akkor az viszont nem lesz a Belföld rovat vezércikke. Vagy legalábbis nem kéne, hogy azzá váljon. De akkor kérdés, hogy mégis mik a szerkesztési elvek. Ha vannak.

5.  A negatív megfogalmazás. Mindig. Mindenütt. "10 hiba, amit elkövet (tetszőleges tevékenység behelyettesítése) közben", a katasztrófa, a halálos baleset, a "meggyilkolta a családját" és egyéb hírek mind hírek. Ha valami jó történik, az nem hír. Miért nem? Ez valami népbetegség nálunk vagy valaki egyszer kikiáltotta, hogy az az újságírás, ami a rossz dolgokról számol be? Nem hiszem. Az újságírás a tárgyilagos tájékoztatás. Mindenfélékről. Jó és rossz dolgokról egyaránt, neadjisten elemzéssel meg interjúkkal kiegészítve. Mindkét felet meghallgatva, ha vannak oldalak. Valahogy kimaradtak/kimaradnak a jó dolgok. A "cuki kisállat született az x állatkertben" típusú szintén kattintásvadász hírecskék nem fogják ellensúlyozni a családirtókat. Valahogy a fejekben kéne átkattintani valamit, mert ez egy rossz irány. (Remélem, nem egy irányú utcába vezető!)

+ 1: A listázás! Egyszerűen idegesítő. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.