Makkai Sándor Ördögszekér című regénye elvileg történelmi regény. Valójában inkább a gótikus rémregényekre hajaz: egzaltált, zaklatott, romantikus túlzásokkal teli, és a valahogy nem találja a hangsúlyokat sem.

Báthory Gábor erdélyi fejedelemről és húgáról, a híres-hírhedt Annáról szól a történet, egészen kiskoruktól kezdődően a bukásukig. A két Báthory-árva köré már korán legendák szövődtek, amiket excentrikus személyiségük nem is nagyon győzött le, vagy formált át. Lobbanékonyak, küldetéstudatuk van, és mindenekfelett állónak képzelik magukat csak azért, mert egy nagy família örökösei. Nekik minden "jár", csak azért, mert azok, akik. Az ilyen hozzáállástól nekem feláll a hátamon a szőr, de azért az ilyen családoknál ez megszokott volt, még ha nem is hangsúlyozta mindenki ennyire a "jusst". Azért elfogadott volt.

A két gyerek egy nem megfelelő rokonnál nevelkedik, aki nem tudja a sárkánykölyköket igazán kezelni, és azok szépen lassan bele is sétálnak a züllésbe, a könnyű életbe, mindenféle szenvedélyek rabjaivá válnak. Nincs körülöttük egy tiszta fejű felnőtt, amikor még hatni lehet rájuk, aki irányítgatná őket és amúgy tehetséges lényüket. Valahogy ez lesz a vesztük. Az mondjuk az egész regényre jellemző, hogy a VÉGZET mindent befolyásol, nincs menekvés előle. Lehet, hogy ez csak a protestáns predesztináció továbbélése irodalmi formában, nekem egy kicsit sok volt. Hiszek abban, hogy az ember tud fejlődni, ha akar. Lehet, hogy keveset, lehet, hogy nem nagy dolgokban, de hogy mindent egy felsőbb kéz irányít az élet minden területén, az ostobaság. A szereplők néha mintha csak sodródtak volna az eseményekkel, amelyeket nem tudtak irányítani. (Meg sem próbálták.)

A hangsúlyok is sokszor eltolódnak sajnos: ahogy Móricz Erdély-trilógiájában a közügyek felé billent mindig a mérleg, itt pont fordítva, folyton a magánügyek vannak az érdeklődés homlokterében. Ez sem, az sem igaz teljesen. Itt mindenki mindig a szerelemmel meg a vigalmakkal foglalkozik, mintha más nem is létezne a világon. Egyéni haragok írják felül a "német vagy török" kérdést. Bocskai felkelését elintézik egy félmondattal. Nevetséges. Az élet nem lányregény, hogy folyton csak arról legyen szó, hogy ki kit csábított el.

Az archaizáló nyelvhasználat is idegesítő volt, mert nem volt következetes: a nyelvújítás előtt használt rengeteg latin kifejezés rendben van, az korhű. Na de a népieskedő elszólások! Az író valószínűleg nem hallott még "ö-ző" tájszólást, mert aki olyat leír, hogy "lelköt", az minden aljasságra képes. :)

A regény ettől függetlenül szórakoztató, olvastatja magát, csak ezeket a túlzásokat kell a helyükön kezelni benne.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.