Mindenfélét olvasok, többek között on- és offline magazinokat is, hogy néha könnyedebb vizekre evezzek. A szak- és tudományos sajtó mellett a „női” magazinok igazi kincsesbányát jelentenek újabban a szarkasztikus énemnek. Lehet, hogy nem bírom a popkultúrát? (Biztos.)

Néha azt gondolom, hogy valahol futószalagon termesztik azokat az újságírókat, akik egy bűvös toposzmappából válogatják az írásaik témáit. Ezek az emberek úgy dobálóznak random vagy félrandom műszavakkal, mintha értenék, mit jelentenek.

Mire gondolok?

Egy lap szerkesztési koncepciója nagyjából adott. Vannak interjúk, reklámok, még több reklám, editorial, promóciós ajánlat, fotómontázsok a legújabb divatshow-król és így tovább. Nem is ezekkel van a baj.

A gondom ott kezdődik, amikor az elvileg az adott újság gerincét alkotó állandó rovatokban vagy cikkekben fedezek fel nagymérvű butaságot, értéktelenséget vagy a nagy magyar valóságtól úgy általában fényévekre lévő dolgokat. Mik a legidegesítőbb dolgok? A teljesség igénye nélkül:

•  #bármi: Azzal, hogy azt sugallják, hogy egy ember, aki szép képeket pakol ki Instagramra, az értéket közvetít, a világból ki tudnak üldözni. Egy kép az csak egy kép. Egy celeb (szegediesen: cölöb…) az csak egy celeb. A híres, mert híres kultúrával egyszerűen nem tudok azonosulni. Ez hibás értékrend.
• A 200 ezer forintos arckrémek reklámjai mellett receptes rovatot fenntartani finoman szólva is érdekes szerkesztési koncepció, de hát tegyük fel, hogy az unatkozó vállalkozófeleségek is szeretnek főzni néha. (Nem.) Az ajánlat itt is „sikkes” és „elegáns” és „trendi”, tehát minimum chiapuding mangó mousse-szal. Ez olyan életszerű, hogy ha este úgy összedobnék valami desszertet, akkor az mangó mousse lesz. Nem mintha nem lehetne megcsinálni. Nem mintha nem lehetne már kis hazánkban is beszerezni minden sarkon ezeket az alapanyagokat. De úgy őszintén: ki eszik ilyesmit?
• Flow: Erre is sikítófrászt kapok már. Valaki olvasta szegény Csíkszentmihályit, aki beemelte a popkultúrába és azóta lépten-nyomon mindenki úgy beszél a flow-ról, mintha tudna róla valamit. Mondjuk egy életmód cikkben, ami arról szól, hogyan találjon vissza a kismama a munka világába. Az ég szerelmére, ha valaki a flow-ról akar beszélgetni, az majd a pszichológusával megteszi, miért kell ezt belekeverni a lányos témákba?
• Minden zöld. Még az is, ami nem. Az, hogy egy alapvetően divatra, fogyasztásra és könnyű témákra kihegyezett lap környezettudatos akar lenni, eleve vicc. Ha védeni akarod a bolygód, ne legyen nyolc körömlakkod meg három gardróbod, és máris többet tettél a bolygóért, mintha biopamut farmert veszel. A képmutatást ne. Az zavar.
• Fogadd el magad/hogyan változz meg örök kettőssége: Nem tudja eldönteni, hogy melyik mellett kampányoljon, mert mindkettő olyan menőnek tűnik. Az előbbi megnyugtatja az embereket, hogy ők is értékesek, nem kell változniuk semmiben, a többiek hülyék, mert szembe jönnek az autópályán. Az utóbbi meg azzal érvel, hogy bárkiből lehet bármi, csak ne adja fel az álmait. Nem lenne egyikkel sem baj, mert megvan a maguk helye a nap alatt. A gond az, hogy kicsit hülyén néz ki, hogy egy plus size modellekről készült összeállítás után két lappal egy „hogyan fogyjunk le 3 nap alatt 5 kg-t?” jellegű csodadiéta következik.
• Az értéktelenség kultúrája: Kicsit átesünk a ló túloldalára megint a nagy elfogadással. A „ne szégyenítsünk meg senkit semmiért, mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja” jelszó visszássá válik egy idő után, amikor már a negyvenedik cikket olvasom prostikról, kiugrott drogosokról, vagy olyan normál emberekről, akik neten keresnek maguknak szeretőt az amúgy „igen szeretett” párjuk mellett, hogy feldobja kicsit az életüket. Értem én, újságírás. Hatásvadászat. Lapeladás. Kattintásvadászat. De azért elég szomorú, hogy normálisnak tartunk már olyan dolgokat, amik nem azok. El kell fogadnom egy olyan ember értékeit, aki a 35. „nagy ő-nél” tart éppen az életében, és mindig hóttszerelmes? Vagy egy olyanét, akit nem zavar, hogy az újságíró ugyan álnéven, de szépen kielemzi a három abortuszát? Hogy is van ez? Kell ez?
• Álintelligens kulturáltság: Annyira nem szeretik a mainstreamet, hogy a kulturális rovatban csak teljesen ismeretlen személyek művei/lemezei/előadásai/koncertjei/könyvei jelenhetnek meg. Most komolyan? Attól leszünk műveltek, hogy a többiek által még csak nem is hallott, „nagyon híres” énekesek lemezeit töltjük le az iTunes-ról? Nem már.

 Vannak persze jó cikkek, jó összeállítások, érdekes interjúk érdekes emberekkel. Vannak olyan cikkek, amikben egyetlen hashtag vagy angol szlenges rövidítés sincs. Vannak olyan újságírók, akik tudnak magyarul és élvezetesen is írnak. Respekt nekik. A többiek meg tanuljanak tovább!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.