Mostanában érdekel a pszichológia, de Sigmund Freud Bevezetés a pszichoanalízisbe c. alapművét elég nehezen bírtam végigrágni. Kőkemény szakszöveg, ami önmagában nem baj (azon túl persze, hogy nem értek hozzá), de a szerkesztése is elég nehézkes. A kötet egyetemi előadásokból áll össze, és teljesen olyan, mintha minden sajtó alá rendezést mellőztek volna, egyszerűen csak beültettek a hátsó sorba egy gyorsírót, aki szó szerint lejegyezte, amit F. mondott az előadáson. Ami csak azért probléma, mert az élő szöveg és az egyetemi, írott jegyzet két eltérő műfaj. Utóbbiban sokkal több lehetőség adódik a mondanivaló rendezésére, tagolására, ami itt sajnálatos módon nem történt meg. Ez azzal is jár, hogy az élőszövegben nem zavaró kitéréseket, leágazásokat végig kell olvasni (szenvedni), ami egyáltalán nem segíti a megértést. A lényeg pedig valahol nagyon mélyre ásva elsikkad.

Mivel szinte megszámolni sem tudom, hány tantárgyból tanultam annak idején Freudról, ezért elméletének bizonyos elemei nem hatottak újdonságként, ezek a részek minden további nélkül "meghódíthatók" voltak. Tudattalan, tudat, én, komplexek, cenzor, libidó stb. elég ismert fogalmak ma már. Az élőszövegből kihámozni őket abban a legkezdetlegesebb formájukban, ahogy Freud kénytelen volt őket megfogalmazni és előadni - na, ez nem könnyű. Minduntalan emlékeztetnem kellett magam, hogy az 1910-es években járunk, amikor finoman szólva más volt a társadalmi-kulturális berendezkedés, és az egyetemi előadó kénytelen volt három oldalon keresztül a két fő női hallgatóságnak magyarázkodni, hogy itt bizony női szemérem ide vagy oda, de a szexről lesz szó, és akinek ez nem tetszik, ne legyen orvos stb. Ma már azt mondjuk erre, hogy "oh, Istenem, ne már", de akkor még ez volt a normális. És egyéb ilyenek számtalan alkalommal. Kicsit paternalista is sok helyen, próbál nem lekezelő lenni az alsóbb osztályokkal kapcsolatban, de ez nem megy neki. Próbál normálisan a nőkhöz állni, de ez sem megy neki. Mindazonáltal az elmélete és annak hatása persze óriási, érdemei vitathatatlanok.

Kicsit sajnáltam, amikor hosszasan fejtegette, hogy mennyien támadják, minden alap és ellenbizonyíték nélkül, de ezeket is jól kezelte. Óriási dolog egy új tudományág születése, és a pszichológia szorosan véve Freuddal született. Az új tudományág elismerését a széles tudományos társadalomban nem volt egyszerű. Nem is ment egyik pillanatról a másikra. Útkeresés és úttörés volt ez a javából. Annak minden gyermekbetegségével együtt. A hívekkel és ellenfelekkel. Az új elméletekkel. A kritikákkal. Ma már messzebbről és talán tisztábban látjuk, hogy mik voltak a jó és mik az elvetendő elképzelések. De maga Freud is sokat gondolkodott ezeken. Voltak persze olyan tézisei, amelyek meghaladottakká váltak, de ő maga is évtizedekig kutatott, ténykedett, írt, sokszor saját maga korábbi állításait is meghaladva, kiegészítve, javítva.

A könyvnek szerintem jót tett volna a szerkesztés. Sokkal áttekinthetőbbé váltak volna összefüggések az egyes fontos fogalmak között, beleértve ezek hatását a klinikai gyakorlatra is. Így egy kicsit esetlegesnek tűnik, hogy valaki felfogja-e teljes mélységében az elméletet vagy csak tapogatózik az egyes példaként felhozott esettanulmányok között. Olvasmánynak mindenesetre több, mint érdekes, ugyanakkor borzasztó nehéz. És nem alkalmas olyan időkre, amikor az ember lánya fáradt, kiborult, baja van vagy hülyeségeket álmodik, mert még a végén önanalizálásra vetemedik, ami nem jó. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.