Régen nem olvastam már Fábián Jankát, mert kicsit elegem lett a nagyon habos-babos regényekből, amik olyan sekélyek, mint a fürdőben a gyerekmedence. Most mégis erre vágytam, és végül is nem bántam meg. A Búzavirág című regény már régóta kellette magát a könyvesboltban, aztán meg is vettem. Nem is volt rossz választás. Az persze csak később esett le, mert nem írták rá, hogy ez valaminek a folytatása (hát, persze, folytatás nélkül nincs élet... Istenem, mi lett volna, ha Tolsztoj folytatja az Anna Kareninát? megtudtunk volna még valamit az életről vagy a szerelemről? nem hiszem), de sebaj, így is kerek egész volt. Nagyjából.

A XX. század előtt vagyunk pár évvel, megszületik Mimi, a főhősünk. Egy kicsit bajos családba esik be, anyja belehal a szülésbe, apja elhagyja, de később a nagynéninek hála megint összejön a család. Hogy aztán nagynéni hozzámegy apucihoz, azt ne bolygassuk. A kis Mimi felnőve színésznő akar lenni, ekkor még némafilmkorszak van, de csak a háború után, már Amerikába kivándorolva találja meg a számítását. Addig nem igen. Nem kis részben önjelölt rendező vőlegényének köszönhetően, aki eltitkolja előtte a lehetőségeket. A vőlegény később meghal az I. világháborúban, "teljesen véletlenül" abban a kórházban, ahol Mimi önkéntes nővérkeként szolgál. Van itt annyi melodráma, hogy több sem kell. Persze ez alapvetően egy lányregény, itt aztán semmi igazán rossz nem történik, semmi nem érinti meg a főhős lelkét, ő egyre csak lépked át az életen egyik lehetőségtől a másikig. Végül Hollywoodban köt ki, de itt sem esik semmi komoly baja, egészen addig, amíg öccse utána nem megy, és gyilkosságba nem keveredik. Ekkor aztán visszavonul valami hajánál fogva előráncigált digóval egy szőlőbirtokra, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

A regény több évtizedet ölel fel, a vége sajnos elég összecsapott. Nekem legalábbis hiteltelennek tűnt, ahogy Mimi az addig lenézett, utált olasz fickót egyszer csak szó szerint magára rántotta, aztán még aznap úgy döntöttek, hogy ásó, kapa, nagyharang. Öööö... mi van? Ez azért nem így megy. A háttér egyébként érdekes volt, a XX. század elejének Magyarországa, előbb a vidéki élet lassú tempója, majd Pest-front-lüktetés, jövés-menés. Amerikától kezdve azonban kissé félszeg és hamis lett a kép, talán az írónő nem tudta úgy megkutatni ezt a korszakot és ezt a kontinenst úgy, mint a magyar viszonyokat, amik között már olyan jól mozgott. Nekem valahogy olyan bulvárosnak tűnt, mintha nem igazán tudná, hogy mit akar írni. Azért itt is voltak bőven történések, nehézségek, de valahogy kevésbé tudták felkelteni az érdeklődésem.

Összességében kellemes kikapcsolódás volt a regény, de az amerikai részt kihagytam volna.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.