Lusta vagyok írni, de azért olvasni olvasok.

1. Véletlenül került elém az antikváriumban egy Csáth Géza kötet, ami nem is irodalom, hanem orvosi tanulmány: Egy elmebeteg nő naplója. Azért lehetne kicsit tudományosabb is a cím, így egy kissé félrevezető, de sebaj. A szerző érdekes fickó volt, annak ellenére, hogy polgári foglalkozású emberke volt (a korabeli deviáns Nyugatosok közül kevesen voltak azok, ugye), de azért a drogfüggőséget és a paranoiát finoman szólva is belülről tanulmányozta, nem csak a páciensein keresztül. Magát is elemezte, de ezt majd máskor.

A tanulmány egy hallucinációkkal gyötört harmincas nőről szól, akinek olyan erős tévképzetei vannak, hogy nem tud megmaradni a normális környezetében, és bevonul az elmegyógyintézetbe. Ahol hosszasan naplót ír az orvosoknak, beszélget velük, teszteket végeznek vele stb., de úgy egyébként semmi "komoly" baja nincs. Békés, nem veszekszik, nem őrjöng. Egyszerűen csak azt gondolja, hogy felfalja belülről egy titokzatos Lény.

Csáth aztán szépen körbejárja a témát, a korabeli modern irányzatokat is ismerteti, és szépen megfejti az őrült beszédben a rendszert. Nem szabad persze elfelejteni, hogy a pszichológia (bár az embert mindig is foglalkoztatták a tárgyai) azért nagyon fiatal tudomány, és 1911-ben, amikor a tanulmány készült, még finoman szólva sem állt szilárd talajon eme tudomány épülete. Csáth azért idézi Freudot, Jungot és másokat, felcsillantva szaktudományos műveltségét, ami igen imponáló. Már nem "hisztériának" minősítik a női betegek által produkált mindenféle tünetet, hanem Freud módszereit követve megpróbálják megérteni a szimbólumokat, a depriváltságot kiváltó okokat és a beteg - saját maga elől is eltitkolt - motívumait. Kicsit persze még "sebész szaga" van a dolognak, mert szegény elmebajosokhoz is úgy közelednek az orvosok, mint egy vakbélgyulladáshoz, de azért legalább valami elindult. Nagyon érdekes a pszichológia gyereklépéseit egy tanulmány tükrében látni.

Néha persze nem értettem a szöveget, de jól jött a glosszárium, így azért feloldódott pár rövidítés meg latinkodás. Tetszett, egészen kedvet kaptam a pszichológiához. (Na, csak mértékkel.)

2. Aztán elolvastam hozzá ezt is: Tim Butler-Bowdon Pszichológia dióhéjban - 50 pszichológiai alapmű. És aztán ért a felismerés, hogy a fél bandáról már hallottam, olvastam, tanultam, sőt, tudom, mit követtek el. Csak háttértárban voltak az infók, vagy a nevek nem ugrottak be hozzájuk. De a kísérletek és a megállapítások elég nagy részben igen. Azért ez gáz.  Vagy túl sok kriminológiát hallgattam... A könyv érdekes, kicsit csak felvillantós jellegű, de azért kedvet csinál a további olvasgatáshoz. Vagy nem. Némelyik szerző valószínűleg annyira unalmas, hogy még a kivonatos "művük" sem bírja felkelteni az érdeklődést. Mélyen együttéreztem a szerzővel ezeken a helyeken. Ami tetszett, hogy a szerzők alapművei mellett rövid életrajzokat is megadott, és kicsit bele lehetett helyezkedni a szerzők életközegébe, korába. Némelyik műnél nagyon hasznos volt. Másoknál kevésbé.

3. Maderspach Viktort is sikerült beszerezni, szerencsére csak könyvtárit. Olvashatatlan. Komolyan. Kézbe se vegyétek.

4. Most Nabokov Lolitája van soron. Ez félig hányinger, félig dögunalom. Kicsit vicces, mert pedofil botránykönyvként tartják nyilván, holott erről szó sincs. Mondjuk úgy, hogy egy túlérett tinilány és egy valóban beteg felnőtt fickó sztorija. De mind a kettő stikkes. Nem kicsit. Erről sem fogok írni szerintem, mert ilyen vacakul megírt könyv is régen volt már a kezemben. Valahogy mostanában nem tudok választani.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.