Mostanában mindenhol ott vannak, biztos még a fiúk is érzik a "bikiniszezont" és formába akarnak lendülni. Én meg csak fogom a fejem, amikor egy kocka csokit nem bír valaki nyugodtan megenni, mert "fogyózik". Általában két típus különböztethető meg:

a) az a tényleg túlsúlyos illető, aki folyton fogyókúrázik, zsírégető bogyókat szed, átlag két havonta csinál egy-egy tíznapos léböjt/káposzta/elválasztó/vegán vagy más fogyókúrát, persze eredmény nélkül, sőt, miután végzett, olyan hamburger és csülök zabálásba kezd, amitől még nagyobb lesz, mint előtte volt.

b) az az ütlegelnivaló, énképzavaros vagy csak simán hülye egyén, akinek a testtömegindexe és a formája is rendben van, de kóros önigazolási kényszerből úgy gondolja, hogy annak a két kilónak még FELTÉTLENÜL le kell mennie a derekáról, különben soha nem lesz világbéke. Súlyosabb esetben mindezt nem "fogyókúra", hanem "méregtelenítés" néven adja be a környezetének és saját magának, mert az úgy hangzik, mintha az egészségéért és nem az egójáért csinálná. Pedig. És azt sem veszi észre, hogy csak bekerült egy "méregtelenítő csodaszereket" árusító marketinggépezetbe.

Mindkét típusnak a végletes, tényleg ütnivaló butasága a zavaró, hiszen ha valaki nem elégedett magával, akkor tud ellene tenni - ha AKAR. Csak a kitartó akarat az, ami a legtöbbször hiányzik. A n-edik fogyókúránál el kéne gondolkodni, hogy inkább életmódot kellene váltani, nem pedig bedőlni az újabb és újabb pénzgyártó életmódtanácsadó okosságainak. Persze ehhez gondolkodni kellene, ami nem könnyű. Egyszerűbb a legutóbbi kipróbált fogyókúrát okolni a kudarcért.

Ami még bosszantó ezekben az emberekben, az az, hogy a fogyókúrájuk minden percét meg kell osztaniuk mindenkivel. Akkor is meg kell hallgatnom, hogy egy fél almát vacsorázott, ha nem érdekel. Aztán meg nyikorog, hogyha nem elég hatékony a módszer.

Persze a két legfontosabb dolog sose kerül szóba: önuralom és mozgás. Ezek úgy kimaradnak a tuti módszerek eszköztárából. Csak jön a maszlag, hogy egyél párolt halat naranccsal, mert az jó. Brrrr. Meg a kioktatás, hogy "ők nem ehetnek ám meg AKÁRMIT" - és néznek undorodva (kívánósan?) a tányéromon lévő tésztára.

Ilyenkor legszívesebben elmondanám nekik, hogy igen, én akármit megehetek, mert tudom a mértéket, és igen, mozgás mellett elég sok mindent megengedhetek magamnak, és igen, nagyon szomorú lennék, ha nem tudnék nyugodt szívvel megenni egy fagyit, mert azon aggódnék, hogy túllépem az aznapra rendelt kalóriakeretet. Persze nem lehet, mert én lennék a tuskó, aki nem érti meg őket, pedig ők csak le akarnak fogyni.

Fogyjál le, ha akarsz, csak ne kelljen már mindenkinek ezzel foglalkoznia. Ha meg nem vagy elég erős, akkor fejezd be a nyávogást.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.