1. A fiúk hülyék. Mostanában vagy hárman is kifejtették, hogy a munkahelyen ne érzelmeskedjen senki, mert az nem tesz jót. Kicsit felhúztam a szemöldököm, mert szerintem nincs olyan, hogy egy éles késsel elválasztjuk, mikor dolgozunk és mikor érzünk és mikor pihenünk és mikor gondolunk a jövőnkre és mikor élünk és a többi.

Ezek a dolgok, gondolatok, érzések, tevékenységek mind összefonódnak, és lehet azt gondolni, hogy ezt vagy azt le kéne hasítani és külön kezelni, de szerintem ez nem lehetséges. Mindannyiunkat érnek hatások, és azok eredményeképpen leszünk valamilyenek és reagálunk valahogyan a körülöttünk lévő világra, emberekre, történésekre. Nem tudom meg nem történtté tenni a jellememet és a gondolkodásomat attól függően, hogy dolgozom vagy sem. Vagyok, aki vagyok és vagyok, amilyen vagyok. És szerintem ti is.

Még a srácok is, akik olyan nagyon szeretnék elhinni, hogy tudnak érzések nélkül élni. Pedig nem. Ugyanúgy tudnak nyűgösek, hisztisek, szerelmesek vagy dühösek lenni, mint a lányok. Legfeljebb úgy igyekeznek marketingelni magukat, hogy nem. És néha elhiszik a marketinget. Csak ennyi a különbség.

2. Melyik a jobb? Engem folyton szidnak, hogyha ajtót csapkodok vagy megmondom a véleményem vagy bármi őszintét csinálok. De szerintem az a lány sem jobb a Deákné vásznánál, aki csak affektál és rángatja a vállát, ha megkérdezik, hogy mi baja van és hosszas könyörgésre sem hajlandó megmondani. Ellenben a másik háta mögött furkálódik és megjegyzéseket tesz és szurkálódik. Ahelyett, hogy egyenesen megmondaná, mi van és esetleg megváltozna valami. De nem. Az ilyennel mit lehet kezdeni? (Based on a true story.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.