Nem tagadom, a könyvet a borító adta el nekem, de milyen jó vétel volt. Hannah Kent Burial rites című könyve igazi csemegének bizonyult.

A sztori Izlandon játszódik, 1830-ban. Ez meg is adja a keretet a regénynek: hideg van, a föld szegény, minden élőlény minden egyes napja egy szenvedés az életben maradásért. Kemény világ, kemény emberekkel. Meg sötétlelkűekkel. A föld ritkán lakott, a legközelebbi szomszédok mérföldekre, minden farmer bezárva az egyszobás házikójába a családjával és béreseivel, egy-egy kis sziget mindegyik. A magukra utaltság persze meglátszik az embereken is, nehéz ilyen körülmények között társasági életet élni vagy bármilyen módon kilógni a sorból.

A főhős Agnes, aki törvénytelen gyermekként született, nincstelen, anyja elhagyta, nincs senkije és semmije, egyik farmról a másikra vetődik, ahogy munkák adódnak számára. Ebben a világban a farmerek családjának is nehéz az élete (pl. ők is éheznek néha), de azért kiderül ebből-abból, hogy a szolgák élete még egy kicsit nyomorultabb. Agnest beszállásolják az egyik helyi tisztviselő családjához, mivel halálra ítélték két társával együtt két férfi meggyilkolása miatt. Míg a kivégzést várja - börtön vagy egyéb "hivatalos helyiség" híján - a hivatalnok családjának kell rá vigyáznia. Kiutalnak neki egy papot is, Tótit, aki arra hivatott, hogy lelkileg felkészítse a halálra. Bár a pap maga is kb. még kölyök, de azért nagy igyekezettel próbál közelebb kerülni Agneshez, aki végül is lassacskán megbízik benne és elkezdi felfedni az életét.

A könyv nagyobb része Agnes visszaemlékezéseiből tevődik ki, amelyek ugyanakkor teljesen és szervesen beágyazódnak a jelen cselekményébe, nem éreztem egy pillanatig sem, hogy inkább érdekelne a másik szál, amikor egy-egy fejezetet olvastam, nagyon jól összefonódtak a szálak. Megtudjuk Agnes gyermekkorát, aztán azt, hogy hogyan maradt életben szinte csodával határos módon gyermekként, miután anyja elhagyta, és lett szolgálólány farmokon. Megtudjuk, hogy a szolgálólányok élete nem éppen rózsás, még ott sem, ahol egyébként a gazdái ugyanolyan nyomorultnak tűntek, mint ő. Azért mindenütt volt egy-egy csípős nyelvű gazdasszony, fészekaljnyi gyerek, akiket pesztrálni kellett vagy egy-egy kanos gazda, aki ráerőltette magát. Az élet kemény.

Nem volt igazán meglepő tehát, amikor megjelent az életében a jómódú, külön Natan, akinek előbb a szeretője lett, majd amikor a fickó a farmján (ami még izlandi viszonyok közt is az Isten háta mögött volt) munkát ajánlott neki, persze hanyatt-homlok rohant hozzá. Ahol aztán ott találta a "szerelmét" egy kamaszlánnyal, Siggával. A nagyon beteges "édeshármas", ahol Natan hol az egyik nőt részesítette előnyben, hol a másikat, de még a nők is összebarátkoztak, aztán a csitri beleszeretett valami málészájú fickóba a szomszéd farmról, eltartott egy darabig. Natan karaktere igazi pszichopata: játszik az emberekkel, igazi hangulatember módjára percenként változtatja a véleményét és a döntéseit, mindenkit bizonytalanságban tart és élvezi, ha uralja az embereket. Végül emiatt érte utol a sorsa, Sigga szerelmével a nők kinyírják. Ezért persze mindhármukat halálra ítélik, és így lett Agnes az utolsó elítélt, akit kivégeztek Izlandon.

A sztori persze rétegről rétegre bomlik ki, nagyon izgalmas, ahogy az elítélt Agnest lassan megismeri a család és a pap, és bizalmukba fogadják, az előítéleteiket részvét és együttérzés váltja fel. Még a gazdasszony is megtörik, pedig az elején nagyon ágált Agnes befogadása mint "hivatali kötelesség" ellen. A végén még ruhát is ad neki a kivégzéshez és együtt virraszt vele, mert a lány nem tud elaludni a félelemtől. Megható. na.

A regénynek igazán nagyon szép a nyelvezete is, pont jó arányban adagolva a fejezetek, itt-ott levelekkel, versekkel kiegészítve, meg hivatalos feljegyzésekkel, amelyek ellenpontozzák a lelki részeket. Nincsenek hosszú, felesleges leírások vagy körmondatok, csak kristálytiszta mondatok, egymás után pakolva. Sikerült megragadni a zord északi hangulatot is, ember a természet ellen, igazi túlélő farmerekkel, akik azonban nem érzéketlenek (ld. a fickó, aki szíverősítőt visz Agnesnek a kivégzésre - a hatóság bezzeg nem gondolt ilyenre). Nagyon tetszett, remek könyv.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.