Vége a tanulásnak, jöhet az olvasás (ami nem vadászati), kezdetnek pl. egy csajos könyv. Igen, néha ilyen is vagyok.

Belinda Alexandra Ezüst akácia című regénye pont megfelelt a célnak: megvolt vele a "format C". Fordulatos, igazi lányos regény volt, anélkül, hogy túlságosan nyálassá vált volna. A középpontban egy cseh testvérpár áll, Adéla és Klára, akiknek anyjuk gyanús halála után el kell menekülniük a mostohaapjuk elől, aki az örökség miatt nem átallná megölni őket. (Igen, szép kis család.) Ausztráliában kötnek ki, rokonoknál, akik bár szegények, befogadják őket. Itt nőnek fel és válnak egy új világ részévé, ahonnan borzalmasan messze van mind Európa, mind az I. vh. után szétesett Osztrák-Magyar Monarchia utóproblémái és válságai. Helyette egy telepesek által benépesített fiatal ország lehetőségektől és kegyetlen valóságtól terhes hétköznapjaiban találják magukat, ahol egyszerre kemény és színes az élet. Nekem úgy tűnt, nagyobb gondok nélkül beilleszkedtek és valahogy soha nem történt velük semmi igazán rossz, bár az írónő néha drámai túlzásokba esett elválások, szerelmek, lelki válságok és egyebek terén. Szerencsére nem ment túl egy bizonyos határon, vagy én lettem türelmesebb az évekkel, de már inkább csak szórakoztatónak találtam, amikor a hősnők szellemeket látnak, vagy egy sima depresszióba rögtön belevetítik az öncsonkítós öngyilkosság rémét, amiből persze úgysem lesz semmi. Ahogy múlnak az évek, szerelmek jönnek és mennek, a két lány pedig felnő és saját hivatást talál magának: Adéla filmezésbe fog, Klára pedig zongoraművész lesz. A végén a boldogságot is megtalálják, persze, ez egy rendes lányregény. Azért az vicces volt, amikor az éppen ikrekkel terhes Klára nyírta ki a rájuk támadó mostohafatert, aki persze végül megtalálta őket a világ végén is (közben még a hülye családi ügyvédet is átverve! ejnye már!). Szürreális. 10 ezer font olyan nagy pénz volt 1925-ben, hogy megért volna egy 3 rb. emberölést? Hm, fura volt.

Az nagyon tetszett, ahogy az írónő bemutatta a 20-as évek Ausztráliáját, Brit Nemzetközösségi romantikával meg sznobizmussal meg vadsággal meg mindennel, ami kell ilyen helyzetben. A földből kinövő városokkal, telepesekkel meg Európából és Amerikából importált termékekkel, ötletekkel és emberekkel, akik mind összeolvadtak valami színes masszává. Érdekes volt.

Szintén szép volt, ahogy teljes lelkesedéssel írt az ország természeti szépségeiről, fáiról, virágairól, a rókakuzukról, a papagájokról és minden egyébről, nagyon őszinte volt. Az már kevésbé, ahogy sötétzöld, nagyon modern maszlaggal öntötte nyakon az egészet és a végére még eukaliptusz mentőakcióba is kezdett a főhősnő. Ó, és a kedvencem: a fél szereplőgárda vegetáriánus volt, méghozzá az állati jogokra tekintettel! Ezt az érvelést mindig is a képmutatás csúcsának tartottam. OK, ha valaki nem szereti a húst, ne egyen. De mindezt azzal magyarázni, hogy jaj, szegény barikák meg tehénkék ne szenvedjenek? Könyörgöm... ez igazi facepalm. Szóval azért voltak furcsa kitérők a történetben, de szerencsére soha nem tengtek túl a szövegben.

Összességében szórakoztató sztori, szerethető karakterek, akik ugyan kicsit életszerűtlenül jók (unalmasan), de nincs velük komoly gond. Adéla olykor elég idegesítően naiv és nyávogó volt, de ettől eltekintve egész rendben lévő kis történet kerekedett a végére. Kikapcsolódásnak tökéletes.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.