Agatha Christie regényeit nem bírom, az életrajzi dolgai viszont szerintem nagyon jól visszaadják a korhangulatot. Most kiadták a Grand Tour című könyvét, amely egy 1922-ben tett világ körüli útjáról szól.

Férjét kísérte el egy amúgy üzleti útra, méghozzá a Brit Birodalmi Kiállítás összeállítása és előkészítése kapcsán összeállt "misszióval". A korra jellemző módon igazi sznobkodás megy, a munkautazáshoz mindenki viszi a pereputtyát, feleség, gyerek stb., még jó, hogy a kutyát otthon hagyták. A küldetés tehát egy kiállítás összeállítása, amely végeláthatatlan gyár- és farmlátogatásokkal, protokolláris eseményekkel, kormányzói vacsorákkal, vonatok és hajók szervezésével, sürgönyözéssel és néha idegeskedéssel telik. Közben persze lehet szórakozni, új emberekkel találkozni, szörfözni, bridzsezni, banánültetvényeket tanulmányozni és így tovább. Meg persze hosszasan írogatni a leveleket a családnak.

Agatha ezt teszi, folyton naplót ír meg leveleket, és beszámol minden fontos és kevésbé fontos eseményről. Persze neki a dolog nyaralás, ami néha kellemetlenségekkel jár, de ugyanakkor nagyon élvezi. A férfiak munkájáról nem sokat ír, pedig érdekes lenne tudni, hogy mi a bánatos jó francot kellett dolgozniuk, hogy egy évig kellett miatta utazgatniuk a Brit Birodalom domíniumaiban??? Mert ebből a "nagyon fontos küldetésből" maximum annyi jött át, hogy időnként besétált a terembe valami kormányzó vagy egy lord XY, de hogy minek...

Az útleírás persze levelekből és fényképekből áll, a műfaj személyes jellegű, a családjának számol be az eseményekről, nyilván nem akar politikai értekezéseket vagy társadalomrajzot beleszőni az anyukájának írt levelekbe. Ez érthető. Sikerül is bájosan felszínesnek maradnia mindvégig. Nyaralási életképek és társasági események váltogatják egymást, a végeérhetetlen bridsz-, koktél- és garden partykkal. Nagyon hangulatos, nagyon pihentető, mert semmit nem kell gondolkodni közben. (OK, nekem a "jópofa, a búr háborúban szolgált tábornokról" a koncentrációs táborok jutottak eszembe, a kb. 180 cm-es tőátmérőjű fák kitermelését dokumentáló fotók aláírásánál meg az, hogy ez nem "erdőültetvény", a hajón adott menükártyánál meg az, hogy ki a rák enne borjúmirigyet önként??? - de persze csak azért, mert a hiperaktív, tépelődős agyamat nem bírom leállítani...)

Igazi kikapcsolódás a könyv. Intellektuálisan nem túl kielégítő, de néha pont erre van szükség. Olvassa el mindenki bátran. (Kivéve a szöszit. Spoiler warning: egy macska meghal!!!)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.