-10 kg. Hell yeah! Végre, már nagyon kellett a lélektani határ elérése. Itt véget is érhetett volna a nap, de persze további nyüzsgés következett, és végül ugyanolyan 12 órás lett, mint egy munkanap. Normáááális?!

De legalább kezd összeállni a dolog, mint a pogácsatészta. Ez is időszerű már.

Ma megvolt a "próbaolvasás", Nobel-díjas japán pszicho könyve. Mert az úgy illik a helyzethez. (Egy frászt, de kell ilyen is.) Filozofikus hangulatomhoz épp illett. A japánok nagyon jól le tudják írni az ilyen "oly-távol-és-mégis-közel" dolgokat, amikor az orrod előtt van valami (valaki?), de mégsem éred el soha. Bármennyit is erőlködsz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.