Bírom Kazuo Ishigurót, nagyon tud. Amikor megláttam, hogy most jelent meg egy új könyve magyarul, rögtön meg kellett szereznem. Nem is okozott csalódást.

"A lebegő világ művésze" című regényről van szó. (Szótár: a "lebegő világ" a szórakoztatóipar színes japán megnevezése.) A sztori egy Ono nevű festőről szól, aki a II. világháború utáni években már mint nyugdíjas tekint vissza korábbi életére, fiatalságára, munkáira. Olyan jellemzően japános környezetben és módon. Minden adott a "típosos japán háttérből", a természet szeretete, a csendes, de szép ház, a család rendezettsége, a tanítványok tisztelete stb. Persze rögtön lehet tudni, hogy ez csak ellenpontozás Ishigurónál, mert nem azért ír le valamit szép szabályosnak, mert az olyan, hanem azért, hogy még kiáltóbb legyen a felszín és a mély ellentéte. Ahogy itt is történik.

Mert Ono visszaemlékezéseiből ugyan csigalassúsággal, nagyon halvány és nagyon kevés utalás útján derül csak ki, hogy nem volt egészen feddhetetlen a korábbi működése. De nem volt könnyű élete sem. Tipikus üzletember apja elnyomta művészi hajlamait, ezért otthagyta otthonát és családját, hogy tanuljon. Helyette egy "festészeti taposómalomban" találja magát, ahonnan nagy ambícióval lép tovább, hogy megtalálja saját útját. Saját útja pedig egy hősies, öntudatos japán művészet megteremtése. A Sóva-korszakban. Kis lépésekkel, de eljut a szélsőjobbos, háborús propaganda művészetével való támogatásáig, harcias és harcra buzdító képeket alkot. Később persze mindezt már jobb lenne elfelejteni, és belesimulni a vesztett világháború utáni újjáépítésbe, lehajtott fejjel elviselni, hogy a nagy japán nemzet mégsem olyan nagy. Nagyon finom utalások vannak arra is, hogy esetleg Onónak vállalnia kellene a felelősséget korábbi tetteiért. Ugyan nem klasszikus értelemben vett háborús bűnös, de mégis részt vett egy megkérdőjelezhető rendszer kiszolgálásában, ami sokak szerint esetleg tettleges megbánást követelne. Finom utalások vannak a regényben arra, hogy a világháború után sok, a korábbi rendszerben szerepet betöltő személy akkor is öngyilkosságot követett el a korábbi tettei miatt, ha egyébként büntetőjogilag nem is voltak felelősségre vonhatók. És ezt a társadalom helyeselte is. Ono nem ilyen ember, ő inkább úgy tesz, mintha elfelejtette volna, hogy mit csinált korábban, éli tovább az életét, neveli a gyermekeit, tanítja a tanítványait, és úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Közben pedig visszasírja a fiatalsága nyüzsgő életét a vigalmi negyedben, bohó művészek és kocsmatöltelékek között. Ez a mindenáron való elfojtás szorongó hangulatot teremt a regényben, az egész olyan nyomasztó. Senki nem mondja ki a lényegeset, hanem csak kerülgetik és udvarias, jólnevelt mondatok mögé rejtik a mondanivalót. Pl. amikor Ono az amúgy rettenetesen személytelen elrendezett házasságot intézi a kisebbik lányának, a nagyobbik lánya nagyon-nagyon finoman utalgat rá, hogy esetleg "óvintézkedéseket" kellene tennie az apjának, nehogy ez a házasság is kútba essen, mint az előző. A lány tehát tudja, hogy apja múltja miatt a húga "nem elég jó parti", de ezt persze nem mondhatja ki így, hanem jobbra-balra kerülgeti a témát. Apja így is érti, és cselekszik, de amikor megköszöni a lányának a figyelmeztetést, az úgy tesz, mintha nem mondott volna semmit korábban. És a regény tele van ilyenekkel. Borzasztó lehet ilyen elfojtott, őszintétlen közegben élni.

Nagyon jó könyv volt, az író nagyon finoman hámozta le Ono gondosan felépített, képmutató életéről a rárakódott hazugságrétegeket, és még ha Ono nem is jön rá végül, hogy tényleg, igazából rosszul élte az életét, mégis valahogy olyan megnyugtatóan zárul a történet, hogy valamennyire feloldódtak a titkok, és a gyerekei nyugodtan élhetnek a jövőben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.