A nagy tanulás utáni olvasós "afterparty" konkrétan könyvhabzsolással jár, mondjuk több rövidebb lélegzetű dolog is van a polcon, azokkal elég rendesen lehet haladni. Most gyors egymásutánban végeztem ki két regényt, de egyikről sem tudok tirádákat írni, ezért összefoglaló posztot kapnak.

Az első Somerset Maughamtól a Theatre, amit már azóta szerettem volna elolvasni, hogy láttam a Being Julia c. filmet (ami nagyon jó!), és a könyvtárban épp megvolt. Persze csak angolul, adjunk az alk.jog után fáradt agynak, de végül nem volt gond, mert kiderült, hogy elég gördülékeny prózában íródott. Azért néhány helyen volt néhány nyakatekert mondat, ami nem is a megértést zavarta, inkább csak fölösleges sallangnak tűnt. Túlléptem rajtuk.

A könyv olvastatta magát, jöttek-mentek a szereplők, mindenki pörgött jobbra-balra, és valahogy olyan is volt az egész, mintha nem is szólna másról, mint hogy mindig rohannak valahová (színházba, próbára, estélyre, vacsorára, kártyapartira, teniszezni stb.). Ez mostani lelkiállapotomban pont nem zavart (így voltam Fitzgeralddal is, ugye), de azért alapesetben piszkálja a csőrömet, ha a karakterek papírszagúak és nincs bennük semmi élet. Itt így jártak szegények. Annyira igyekezett karaktert teremteni a szereplőkből az író, és annyira nem ment, hogy szinte sajnáltam.

A végére még a főhősnőről is csak annyi konklúziót tudtam levonni, hogy egy bizony egy hp, akinek semmilyen önálló gondolata vagy érzése nincs, mert még a magánéletében is csak pózol, játszik a környezetének. Soha, de soha nem mutat egyetlen igazi reakciót sem, hanem csak azt figyeli, hogy mit vált ki másokból egy-egy mondata vagy szemrebbenése. Szánalmas. Ott kuncogtam, amikor mindezt a fia a szemébe is vágta, mert akkor meg fel volt háborodva, hogy ő nem. Pedig de. Vicces, hogy mennyire nem vesszük észre saját irritáló hibáinkat.

Glam hangulathoz ideális könyv, de számomra inkább csak szórakoztató, és nem irodalmi mérföldkő.

Aztán jött Alessandro Baricco, akit nagyon csípek. Új könyve, a Háromszor hajnalban. Ő többnyire nagyon jól ír meg hihetetlen csalafinta és sokrétű történeteket, de néha vannak mellényúlásai. Nekem ez most nem is tetszett annyira, bár lehet, hogy később javul majd a véleményem. (B. könyveit kb. minden évben újraolvasom, és mindig mást hallok ki belőlük, óriási a pasas.) Be is vallja az előszóban, hogy szórakozásként írta meg a könyvet, mert ehhez volt kedve egy másik regény írása közben. A szellemes ötletet azonban most valahogy nem tudta kibontani szerintem. A "regényke" három részből áll, három darab hajnali beszélgetésből egy-egy férfi és nő között, akiknek amúgy nincs közük egymáshoz, de valahogy mégis belefolynak egymás életébe. Történés annyi van, hogy egy férfi megmenekül az unalmas életétől, egy lány kilép egy erőszakos kapcsolatból, egy árva fiút pedig gondjaiba vesz egy nyomozó. Sovány. Inkább csak a beszélgetésekről szól a könyv, az egy-egy pillanatnyi kapcsolatról két ember között, ami azonnal véget is ér. Vagy nem. Talán az író tényleg csak játékból írta...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.