Nem vagyok őrült, de azért szeretem a kutyákat, úgyhogy most jól jött egy vidám kis kutyás könyv, Giant George-ról, a világ legnagyobb kutyájáról. (Update: már nem az, de ez a történet szempontjából mindegy.) A kötetet Dave Nasser (gazdi) és Lynne Barett-Lee jegyzi, a címe: A világ legnagyobb kutyája (OK, ez nem túl eredeti, de hát ez Amerika). A könyv félig doku, félig regény, de nagyon is valóságos, és összességében ellenállhatatlanul aranyos.

Dave és felesége, Christie fiatal házasok, új városba költöznek, a házat fel kell újítani, új melót kell keresniük és egyáltalán: be kell rendezniük a közös életüket. Ahhoz pedig naná, hogy rögtön kell egy kutya is. És mivel a nagytestű kutyákat kedvelik, végül a dán dog mellett döntenek. Sikerül is szert tenni egy kölyökre, George-ra, aki aztán teljesen felforgatja az életüket. Ui. nem hagyja abba a növekedést. Egyre nagyobb, egyre többet eszik, egyre nagyobb hely kell neki. Beszédes, hogy felnőtt korára egy franciaágyra készült matracon fér csak el, az az alvóhelye. (Normál kutyunak ugye elég egy lábtörlő méretű szőnyeg, de mindegy.) Közben a házaspár berendezi a kis életét, jönnek-mennek, de elég nehéz egy ekkora kutyával mindent megszervezni, hiszen nem elég, hogy nagy, de ráadásul galamblelkű is a kis (110 kg körüli...) jószág, még csak magára sem lehet hagyni hosszabb időre, mert nyüszög vagy ugat egész nap. Nem egyszerű. Főleg, hogy egy idő után már embergyerek is kerül a házba. Nem egyszerű. A könyv egyébként nagyon kedvesen és hitelesen mutatja be, hogy tulajdonképpen nem történik semmi különös, "csak" így él egy család. Az egész nagyon "földközeli" (jó értelemben) és roppant bájos. Persze vannak az életben hullámvölgyek is, sorscsapások, meg viták, de ezek meg is oldódnak.

A legnagyobb kutya dolgot baráti körben találják ki, és végül addig piszkálják a dolgot a gazdik és a barátok, amíg GG Guiness-rekorder kutya lesz hivatalosan is. Tévéfellépésekkel meg interjúkkal meg saját weblappal és mindennel, ami egy sztárkutyának kell. Persze a könyv erről szóló része kevésbé volt érdekes, hiszen inkább hatásvadász és "mindenkinek jár 15 perc hírnév" jellegű volt a dolog, ami egy kutyát nem igazán érdekel, valljuk be, de hát ezek az embergazdik már csak ilyen hülyék. :) A könyv ezen része szerintem gyengébb volt, bár biztos azért, mert az első rész sokkal személyesebb hangvételű volt, és az jobban is tetszett.

Mindenesetre nagyon aranyos könyv, hihetetlen vicces fotókkal kiegészítve, tetszett. Állatbarátoknak és gyerekeseknek kötelező!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.