Gennyedék hét volt, és ebben többen egyetértettek velem (kivételes!), úgyhogy TFH (tegyük fel, hogy... aki nem emlékezne a matekórára) így is volt. Orbitális kiakadások, nagy ajtócsapkodások, sok lelki bánatos szerencsétlen kolléga, úgyhogy "jó volt". Vigasztaltak és vigasztaltam, de nem szeretem az ilyet. Nem is értem a pszichológia létét: soha senkin nem lehet segíteni dumálással, max. magától rájön előbb-utóbb, hogy mit kéne másképp csinálnia, aztán "megjavítja" magát, ha meg nem, akkor úgy marad. A tehetetlenség az, ami megőrjít ilyenkor mint vigasztalót, ha meg épp vigasztalt vagyok, akkor meg hagyjanak békén.

Aztán terápia is van többféle, ki a panaszkodásra esküszik, ki a csendes bujdosásra egy sarokban, ki bulizna, ki meg magába roskadna, van, aki iszik, van, aki felejt magától is, és van olyan, aki ajtót csapkod. Aztán egy idő után megunjuk az önsajnálást (vagy saját kiakadásunk mellékhatásait) és tovább megyünk.

Szóval volt a héten minden, mint a búcsúban, most kacatolom ki az agyamból a hülyeségeket, de nem egyszerű. Közben meg olyanokon gondolkodom, hogy miként beszéljem le a kollégát, hogy kiugorjon az ablakon a stressztől, mert ha meglátja az irathalmot az asztalán, idegrohamot kap. Meg azon, bár ez már máskor is járt az agyamban jobbra-balra csapódva az idegpályák közt, hogy vajon miért vannak odáig az emberek az amolyan "mindenkihez kedves" típusú lányokért. Tudjátok, azok, akik egyformán cukiskodnak mindenkivel, éppen ezért kicsit "gyanús", hogy nem mindig gondolják komolyan. Nincs olyan ember, aki egyformán kedvel mindenkit, így nekem az ilyen ember nem kedves, inkább csak képmutató. (Rám sokszor mondják, hogy tuskó vagyok, de ezért ha kedves vagyok, arról legalább lehet tudni, hogy szívből jön.) Azt hittem, az elnök asszonnyal (ha még emlékszik valaki) kifújtak az ilyenek az ismeretségi körömből, de újabban megint találtam pár ilyen egyedet. Nem kellemes, főleg a látvány miatt, ahogy manipulálják a többieket. Felülnek nekik, imádják őket. Miért? (Ha pszichocica lennék, megmagyaráznám azzal, hogy valószínűleg a cukiskodók pozitív visszacsatolást jelentenek a többiek számára, akiknek az a benyomásuk támad, hogy az ő jófejségük miatt cukiskodnak velük, ezért az énképük pozitívabb lesz. Ami persze egy hazugságra épül, de ettől még működhet. De nem vagyok pszichocica, mit értek én a lovakhoz.) Ez ilyen töprengető kérdés. (De kb. olyan, mint a "mi a halálért csajoznak/flörtölnek azok a pasik, akiknek már van csajuk típusú" kérdések. Az élet örök rejtélyei.)

A mai napra Jägert ajánlok, némi sajnálkozós zenével nyakon öntve, aztán nézzünk meg egy gyilkolászós filmet levezetésnek!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.