Van ez a mániám, ugye, hogy miért nem írnak a magyarok történelmi regényt, és most találtam egy könyvet, ami arra utal, hogy lehet némi változás e téren. A Sár, vér, levendula c. novelláskötet magyar írók saját történelmünkből merített témájú írásait fogja össze, a műfaj népszerűsítésének nem titkolt céljával.

Működik a dolog.

Az ilyen könyveknél persze elkerülhetetlen az írások vegyes minősége, már csak amiatt is, mert ilyen-olyan a témaválasztás, más a stílus, és persze van, aki jobb, van, aki gyengébb. Nekem sem tetszett minden, de volt egy-két nagyon frappáns írás, ami nagyon magába rántott. A novellák kb. időrendben voltak, kezdve a honfoglalás körül, aztán valahogy elvergődtünk a crécy-i csatáig, aminek ugyan a világon semmi köze Magyarországhoz, meg kb. valami bepippantott töriórán pattanhatott ki az írója fejéből, nem is minősíteném, a kettő között viszont volt mindenféle jóság. Lovagok meg parasztok, Gellért püspök meg szegény favágó legények. Vak Béla keménykezű neje, aki kivégezteti a lázadókat, nem is akárhogy. (Kedvenc karakter, naná!)

Kemény életekkel. Meg kínzó kamrákkal. Uzsorás gonosztevőkkel. Főúri összeesküvőkkel. És néhány jó emberrel.

Mint ma, csak kicsit más outfitben és más fegyverekkel.

Nekem bejött, azt hiszem, nézek még ilyen cuccokat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.