Leültem a nagyinál a cserépkályha mellé. Történetesen egy könyvszekrény mellé. A mama mindenféle régiségei mellett feltűnt egy klasszikus, Zilahy Lajos Halálos tavasza, amit én még nem is olvastam, csak filmen láttam, de ott is fura volt. Megragadtam az alkalmat, és a következő két órában kivégeztem a vékony kis regényt.

Tetszett. Nagyzoló úrifiú beleszeret egy szívtelen szajha úrilányba, aki sokáig húzza az agyát, de aztán dög módjára hazudik a szemébe is, meg a háta mögött is, végül szétmennek, de ettől egyiknek sem lesz jobb. A fiú talál egy szép, könnyvérű lányt, aki egy politikus kitartott szeretője, de mégis életrevalóbb és jószívűbb perdita létére, mint a gazdag úrilány. A fiúval egészen meg is kedvelik egymást, de épp amikor minden jóra fordulhatna, bejelentkezik a szűzkurva úrilány, hogy akkor ő mégsem a grófot választaná, aki után eddig futott, hanem a fiút. És meglepő módon nem az történik, hogy az új nőt dobva visszakullog a fiú a régihez, hanem öngyilkos lesz, mert nem választhatja egyiket sem úgy, hogy teljesen tisztességes maradjon.

Egyszerű cselekmény, nagyon sűrűn előadva, és mégis milyen dráma van benne! Imádom az ilyet. Kevés szóval sok-sok mélység, amibe a végén minden szereplő belefullad. A végén senki sem lehet boldog, ez részben a szereplők saját hibája, részben a körülményeké. A dög úrilányt például, aki csak unalmában szórakozik a férfiakkal, jól meg kellene szívatni, de erre senkit nem visz rá a lélek, pedig megérdemelné. Hazudik, alakoskodik, húzza a fiú agyát, de csak játékból, mert amúgy szívtelen. A fiú is elég szerencsétlen: úrifiú, aki nem szokta meg a munkát, hiába dolgozik a minisztériumban, hiába van földje, öröksége, amit a családja hagyott rá, sikeresen mindent elherdál a nagy szerelmi bánatában, tehát elég élhetetlen alak. A nőkkel sincs szerencséje, ott szerelmes, ahol nem kéne, és ott bunkó, ahol nem kéne. A szegény perdita a leginkább rokonszenves szereplő, mert neki legalább van szíve, és élni is tud, annak ellenére, hogy a szakmája nem éppen comme il faut. Az egész regény egy őrült hajsza a boldogtalan végkifejlet felé, van benne valami rémületes sodró lendület. Nagyon tetszett, a néhol fellelhető, 20-as évekre jellemző modorosságok ellenére is. Olvassátok el!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.