kardozós
2011.09.04. 18:32
Voltam könyvtárban. Megint elvesztem a történelmi szekcióban, és néhány magyar történelemmel foglalkozó szakkönyvvel jöttem haza. Merthogy tiszta szégyen, hogy az angol Tudor-korból (csak mert épp nagyon divatos téma) már lassan a szobalányokat is név szerint ismerem, de azért egy Árpád-házi családfán még simán el tudok tévedni, hogy melyik Géza melyik Lászlónak volt a fia. Unokaöccse. Vagy akárkije, hogy trónutódlott utána.
Elsőként Teke Zsuzsa Hunyadi János és kora c., 80-as években íródott munkáját olvastam. Nos, ez igazi történelemkönyv, egy történésztől, aki nem tud írni. Száraz, mint a sivatag, néha Marxot idéz, mert az sose árthat, meg egy kicsit talán túl sokat foglalkozik hadászati kérdésekkel, de ez talán a témaválasztás miatt érthető, elvégre Hunyadi elsősorban katona volt.
Messziről indít, elkalandozunk az angolok, franciák, németek, olaszok felé, tanulunk patrimoniális, feudális és rendi monarchiáról, meg csatákról, politikai szövetségekről, míg végre kikötünk a Kárpátok alatt, és megnézzük, hogy mi a rák is van itt a törökökkel. Nos, hát ők jönnek ezerrel, több király és pápa alatt is, vissza-visszatérnek, és rabolnak rendületlenül. Tenni kéne ellenük valamit. És itt jön aztán a tipikus magyar szerencsétlenkedés: össze nem fognánk, meg nem mozdulnánk együtt egy közös ügyért. Óh, nem. A bárók hatalmaskodnak, a köznemesek hatalmat akarnak, a királyok gyengék, a jobbágyok meg ugye, nem számítanak semmit (ja, elvégre csak az ország nagy része belőlük áll...). Pártoskodás, széthúzás, és a külföldi uralkodókra mutogatás, hogy azok nem segítenek, a gonoszok, pedig mi megállítanánk szívesen a törököt. Egy frászt.
Érdekes belegondolni, hogy ebben a korban még nem léteztek nemzetállamok, sőt, államok sem, csak országok ( = vki által uralt területek), amelyeknek sem egységes lakossága, sem jogrendje, sem semmije nem volt, amit ma az állam részének tartunk. Ilyen körülmények között talán nem annyira nagy csoda, hogy nem sikerült központilag, egységesen fellépni a határokat fenyegető külső támadásokkal szemben, de azért mégis többet várnánk eleinktől.
Ebben a forgatagban tűnik fel Hunyadi, előbb mint köznemes Zsigmond udvarában, utána pedig mint hős katona, aki haditetteiért komoly birtokadományokat kap - persze elsősorban a töröktől fenyegetett délen, ami azért vicces, mert egyrészt onnan menekült el a lakosság, másrészt azt ugye meg kellett védeni, tehát az uralkodó sem volt teljesen hülye. Aztán ahogy gyűltek a birtokok, úgy lett Hunyadiból is nemes katona helyett hatalmaskodó oligarcha, de a szerző ezt természetesen csak mintegy mellékesen jegyzi meg, mert hát Hunyadinak legalább "nemesek voltak a céljai". Egy túróst. Inkább úgy tűnt, csak békés birtokos akart lenni.
Az emberről persze semmit nem tudunk meg, ami azért furcsa, mert lehet, hogy régen volt a XV. század, de azért annyira nem, hogy ne lettek volna írott források, lehet, hogy csak jobban utána kellett volna nézni a dolognak. Kb. két szerzőt idéz a kötet, ami azért nem túl sok egy monográfiában, és egyoldalúvá teszi a szemléletet.
Összességében inkább gondolatébresztő volt, mint informatív, nekem több kérdésem volt utána, mint válaszom, ami azért inkább egy misztikus novellához illik, nem egy történelem könyvhöz. És belegondolok, hogy a BTK-n ebből tanulnak... anyám.
Egyébként kár, hogy nálunk nagyon kevés kivételtől eltekintve nem divat a történelmi regény, mint olyan. A regényírók máshol veszik a fáradságot, hogy utána olvassanak ennek-annak, és szépen, regényes formában megírják, hogy szerintük hogy történt a régmúltban ez vagy az. Az ilyenek mindenütt nagyon népszerűek, jó filmeket, sorozatokat is készítenek belőlük, és több emberhez jut el a történelem, mint úgy, ha csak ilyen száraz olvasmányokkal "szórakoztatjuk" az érdeklődőt. Nálunk bezzeg az Egri csillagokon meg A koppányi aga testamentumán kívül nem is nagyon van szórakoztató történelmi regény, modern meg pláne nincs. Tenni kéne valamit ezen a fronton, nem? Én szívesen olvasnék az Árpádok és egyéb királyok politikájáról, vérengzéseiről, szerelmeiről és cselszövéseiről is, nem csak az egyéb európaiakéról. Pl. a későbbi II. Béla király gyermekként megvakítása is van olyan durva, mint amikor III. Richárd eltüntette a kis hercegeket a Towerben. Szerintem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
