klasszikus epikus őrjöngés
2011.08.21. 16:38
"Arany a Toldit Ilosvai süket szövegére vakerolta össze" - mondá atyám anno. És valóban. Nagy unatkozásban, hogy mit is kéne olvasni, néha leveszek valamit a polcról, mert a jó könyveket többször is el lehet olvasni, nem úgy, mint a könnyű szemeteket, amiket már akkor elfelejtesz, amikor becsukod az utolsó oldal után.
Szóval én most Toldit olvastam. Olyannyira, hogy gyors egymásutánban az összes részt, mondhatni, daráltam. Mert jólesett az egyszerű, lendületes szöveg olvasása, jó a sztori is, voltak itt lovagok, királyok, árulók, vitézek, bajvívás, háború, ármány, szerelem, még adománylevelekről és fiúsításról is szó volt, úgyhogy felrémlettek a Béli-előadások is, meg persze Pécsről is történt megemlékezés az apródok kapcsán. Egyszóval jól elvoltam, néha vicces volt. Néha szomorú. Néha Arany kilépett a meséből, és kötetlenül beszélt az olvasóhoz - isteni! Néha meg olyan szappanoperai fordulatok jöttek, főleg a Toldi szerelmében, hogy a fejem vertem a falba, mert kb. Lucecita Maria és Rodrigo Armando se lehetett volna annyira szerencsétlen, mint Piroska és Toldi. Szóval életszerű hülyék voltak, ahogy a többiek is, kicsinyesek, bátrak, jószívűek vagy árulók és így tovább.
És az jutott eszembe, hogy ebből vajon miért nem akartak soha filmet csinálni? Van ez is olyan regényes, mint bármely Tudor-dráma vagy napóleoni háborúkban játszódó családregény húsz BBC-epizódban elbeszélve. Ha valaki lusta elmenni a történelem és az irodalom felé, ez utóbbiakat kell hozzá közelebb vinni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.