Már megint egy majdnem első könyves író. De legalább nem New York Times bestselleres. Edward Charles Daughters of the Doge c. regényéről van szó, amely hm... egy kicsit szórakoztató, egy kicsit unalmas, de időtöltésnek nem rossz. Végülis ezért vettem. Angolul lassan olvasok, így most kitartott két hétig, ami nem rossz arány.

Szín: Anglia, majd át a kontinensen Velencébe, idő 1556. Mivel az angol trónon ez idő tájt az igencsak kellemetlen nőszemély Bloddy Mary terpeszkedik, nem kevésbé arrogáns férjével, Fülöppel, a protestánsokra rossz idők járnak, köztük Richardra is, aki főhősünk, és aki a szerencsétlen sorsú Jane királynő egyik emberéből az egocentrikus Edward Courtenay titkárává avanzsál, és egy doktor kíséretében szépen útra kelnek Velencébe, merthogy Mari előbb jól kinevezte a grófot nagykövetté, majd kiderült, hogy csak ki akarta ebrudalni az országból és külföldön tartani. Merthogy a jó kis Plantagenet-házból származik a szentem, és veszélyes lehet a trónra. Pfff, magára és környezetére amúgy is veszélyes a fickó, és amilyen ostoba, még hagyja is, hogy játsszanak vele a mindenféle politikai kalandorok, de aki hülye, haljon meg, ugye.

Szóval utazgatás következik, Velencében sem nagyon csinálnak semmit, néha meg akarják ölni a grófot (olykor idegenek, olykor a saját emberei, akiket kiidegel), néha a dózsepalotában fogadják, olykor lepacsizik vele a velencei elit, olykor meg kiutasítják. Megy a kavarás tehát, de olyan cél nélkül, hogy kis híján belealudtam ezekbe a részekbe. Hogy lehet történelmi regényt írni történelem nélkül? Nemár.

A grófnál érdekesebb, de csak egy paraszthajszállal Richard velencei ténykedése. Húsz éves a szerencsétlen, naná, hogy egyből összeszed egy kurtizánt, később egy apácába esik bele, majd megtalálja az "igazit", de azt is csak azért, mert a hölgy nem szalasztja el a lehetőséget az ismerkedésre. Oh, könyörgöm...

Szerintem a kurtizán volt a legjobb karakter az egész könyvben, őt Veronicának hívják, és egy létező személyről mintázták. Okos, szellemes, mindig jó tanácsokat ad, és képes bármit megszervezni, nagyon talpraesett. Amellett meg a tenyeréből eszik minden kövér kardinális. :) Minden fickó belehabarodik, de tudja kezelni. A szálakat Richard és a nők közötti konfliktusokban ő mozgatja, mert élettapasztalata és intelligenciája már olyat is láttat vele, amit Richard nem vesz észre.

Pl. ő az, aki elmagyarázza, hogy hogyan kerülhetnek gyönyörű, intelligens és a legjobb családból származó nemes leányok zárdába a család és a szigorú házasodási gyakorlat miatt. Az elit ugyanis csak az eliten belül házasodhat és minden lánnyal óriási hozományt kell adni, ami azt jelenti, hogy családonként kb. egy vagy maximum két lány kiházasítása lehetséges, a többire meg a fátyol vár, mert ugyan a kolostornak is kell pénzt adni a lány eltartására, az korántsem akkora összeg. Ezt a logikát, nem? Súlyos. Richard sem bírja megérteni, bele is habarodik egy gyönyörű apácába, Faustinába, akinek balgán megígéri, hogy kiszabadítja a kolostorból. Ami persze nem olyan egyszerű, de Veronicával végül sikerül. És még csak feleségül sem kell vennie, mert a lány a kolostorban "áttért", márhogy a lányokra. Jeeees.

A harmadik hölgy Yasmeen, egy muszlim leányzó, aki Tintoretto festő műhelyében "menedzser", azaz intézi az ügyfeleket meg a pénzügyeket. (A festőhöz a gróf portréjának ügyében érkezik R., de aztán rajzórákért meg a lányok miatt visszajár.) Ez is milyen már? R. persze jól beleszeret (belé is...), és ő lett a nyertes is, a többi hölgyet "leépítette", mert azért egyszerre három azért egy kicsit sok volt neki. Höhö...

A végén a nagy kavargásból az lett, hogy R. kikötött a muszlim csaj mellett, akit viszont az apja csak úgy ad hozzá, ha végre tanul valami rendes szakmát és beszáll mellé a fűszerüzletbe. Így R. beiratkozik a paduai egyetemre, medicinát tanulni, vesz egy farmot, hogy legyen hol élniük és persze beszáll az após mellé a bizniszbe. A végén meg ír egy szép levelet az ősöknek, haza Angliába, hogy kösz, jól vagyok, igaz ugyan, hogy csak pár hónapra akartam eljönni otthonról, de képzeljétek, megnősülök, elveszem Európa ellenségeinek lányát, vettem egy farmot, orvos leszek, de azért festeni is fogok, remélem, jól vagytok, majd látogassatok meg, amikor már nem Mari lesz a trónon, felnőttem, ég veletek, ölel fiatok, R.

B+! Életszerű, nem? Csóró kisfiú szolgálatba áll, és külföldön utazik egy gróf kíséretében, mert nincs más lehetősége, de aztán hirtelen (tündérkeresztanyától???) jut annyi pénzhez, hogy megnősüljön, házat vegyen, birtokkal, szolgával meg persze beiratkozik medikusnak, mert az is nyilván ingyen van. Jajjjjjanyám! Na, szóval ennyire életszerű az egész könyv, elég idegesítő.

Történelem nélkül ne írj történelmi regényt. Meg ne használj olyan szavakat több száz évvel korábbra datált sztoriban, amit csak jóval később találtak fel, mert hülyének fognak nézni. Ja: és ha valaki Itáliába helyez egy történetet, és néhány olasz szóval színesíti a szöveget, akkor legyen már benne annyi, hogy megkérdez valakit, hogy jól ragozta-e, tényleg úgy hívják-e stb. Kb. tíz olasz kifejezés volt a regényben, ebből nyolc hibásan, amit ha az én olasz tudásommal (ami nem sok) ki lehet szúrni, akkor ott nagy gáz van... Nem volt rossz ez a könyv, de a jótól is messze volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.