Cromwell másképp
2011.02.19. 14:10
Hilary_Mantel írt egy jó könyvet Thomas Cromwellről, VIII. Henrik mindeneséről. Akiről eddig úgy tudtuk, hogy egy gonosz, minden hájjal megkent, nem túl szimpatikus fickó. A szerző úgy döntött, megpróbál a mítosz mögé nézni, hogy tényleg olyan könyörtelen volt-e, mint az a köztudatban él, vagy sem.
A Farkasbőrben c. regény címe mind angolul (Wolf Hall - a Seymourok családi fészke), mind magyarul borzasztó rossz, mivel semmi köze a cselekményhez. vagy a szereplőkhöz. Utálom az ilyen címeket.
A sztori Cromwell körül forog, de közben persze megjelennek a kor ismert és kevésbé ismert alakjai is, királyok, hercegek, udvarhölgyek, cselszövők, eretnekek és mindenféle népség. Cromwell pedig ül a hálója közepén, mint egy pók? Nem éppen. Én inkább úgy látom, hogy ül egy magas polcon, ahova a saját erejéből küzdötte fel magát, és dolgozik, ahogy a rendes emberek szoktak. Éjt nappallá téve és szorgalmasan. Ezért pedig meglepően sokan gyűlölik.
Szegény sorból származik, nincs rangja, csak esze, hogy kihúzza magát a társadalmi pöcegödörből. Önerőből, puszta kitartással. Nagyon tetszik. Nem úgy a társadalmi elitnek, akik megvetik azt, aki nem grófi koronával kihímzett csipkepólyában kezdte az életét. A nemesek nagyon nem bírják, folyton fújnak ellene, de ő magasról tesz rá, és inkább ő irányítja az országban a dolgokat, semmint Henrik, aki valljuk be, jobban szeret a vadászattal meg legújabb felesége becserkészésével foglalkozni, mint a kormányzati problémákkal.
Persze valakinek a melót is el kell végeznie, és hát ezért vannak az olyan emberek, mint Cromwell. Aki fáradhatatlan és ügyes és mindent elintéz.
És csak egy-két ember sejti, hogy mi van mögötte és milyen ember ő a munka mögött. Emberi. Családja van, barátai, szerette a feleségét, akit elveszített egy járványban, szereti a saját és a fogadott gyermekeit, segít a szegényeken meg mindenkin, aki rászorul, szívességeket osztogat és adósokat tart számon, mindenre emlékszik és mindig kéznél van, ha a királynak szüksége van rá.
Szimpatikus nekem ez a kép. Talán a valósághoz is több köze, mint a vérszívó miniszter imázsának.
Másik, ami tetszett: a hülye, töketlen, idealizálgató, jogbölcseleti munkákkal az utókort megnyomorító, a családjával semmit nem törődő, ostoba tahó Morust jól lefikázza a regény, amiért egy jól megérdemelt kalapemelés jár neki. A könyvben idézik az Utópiát és egyéb borzalmakat (fogolykínzásokat és egyéb finomságokat) by Sir Thomas, amelyek finoman szólva nem tesznek jót az imázsának, de hát nem is kell őt pátyolgatni, mert aki annyi baromságot írt össze életében, hogy aztán JÁB-tananyag (38. tétel: a neoanalitikiai irányzat képviselői: Hart, Raz és Dworkin!) legyen belőle, az megérdemli, hogy kicsit megköpködjék a virtuális sírját. :)
A könyv stílusa egyébként roppant olvasmányos, követi a történelemkönyveket, csak éppen a hátsó ajtón át közlekedik, hogy megismerhessük a színpadon lévők emberibb oldalát, ami a törikönyvekből általában kimarad. Levelek, pletykák, feljegyzések és egyéb dokumentáció és kutatási anyag alapján bontakoznak ki a háttérből a hús-vér szereplők, és ez nagyon tetszett nekem. Néha sajnos az író kikacsintott az olvasóra, de nem jó módon, pl. "Ejtsd Risley-ként" hivatkozni egy Wriothesley nevű szereplőre szerintem halálosan gyerekes egy történelmi regényben. Engem ez eléggé zavart, főleg, hogy a könyv amúgy jól felépített és hiteles. Az efféle szövegbeli egyenetlenség nem tesz jót a sztorinak, legalábbis szerintem. Egyébként tetszett. Várom a folytatást.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
