I. J. Parker amerikai írónő Sárkánytekercs (The Dragon Scroll) c. krimije meglepett. Először is azért, mert meglepően érdekes krimi, másodszor azért, mert meglepően szépirodalmi, harmadszor meg kiderült, hogy ezt az amúgy férfias egyszerűségű könyvet egy nő írta. Wow. De nézzük csak sorjában.

Adott egy Akitada nevű alacsonyabb rangú tisztviselő, a Heian-korból, tehát a jó kis japán középkor közepéből. Ami ugyan összehasonlíthatatlanul fejlettebb volt, mi az európai sötét középkorunk, de azért mégiscsak feudális valami, már csak ezért is érdekes. Ugyan, ki helyezne egy krimit a középkorba? Nem sokan, és épp ez a csavar, mert ha jól írják meg, ott is működik a műfaj. Mint ebben a könyvben. Akitadát egy bizonyos tartomány ellenőrzésére küldik ki, mivel hogy épp leköszön a kormányzó, ellenőrizni kell a könyvelést. Ja, és három éve nem érkezett meg az adószállítmány a fővárosba innen, tehát valami gyanús. Akitada tehát nyomozni kezd.

Sorra veszi a helybeli hatalmasságokat, kezdve a kormányzóval, aztán jön sorban az elit többi tagja, a helyőrségparancsnok, a főbíró és így tovább. Mint egy jó kis krimiben általában, előre mindenki gyanús, még azok is, akik nem. A sok szereplő néha megkavarhatja az embert, de néha jól is jönnek, mert a kalapból mindig elő lehet húzni a komornyikot, hogy ő gyilkolta meg a grófot. Itt inkább jól koreografáltan mozognak együtt és egymásra tekintettel, mindig felvetődik egy aprócska részlet, ami Akitadát közelebb viszi a megoldáshoz, de olyan lassan, hogy közben van idő elmenni a harcműszeti iskolába, kocsmába a szolgáival, buddhista templomba, meg persze a fürdőbe huncutkodni a frissen összeszedett kedvesével.

A sztori ráérősen tekereg erre-arra, miközben megismerjük a városka minden lakóját, pletykákat, bűnözőket, unatkozó, férjüket csaló szépasszonyokat, hanyag szolgákat, és közben egy percig sem unja magát az olvasó, mert mindez olyan természetesen képezi a sztori részét, hogy nem háboroghatunk, hogy nem csak a gyilkossággal foglalkoznak. Ja, merthogy az is van, valaki tudott valamit, és ezért fejbeverték, hogy jól bele is halt. Mások is tudtak valamit, őket meg élve eltemették. Van fenyegetés, kínzás, és az álbuddhista papok még pedofilok is. Undor. De Akitada nemhiába ifjú titán nyomozó, megold minden rejtélyt, és viszonylag kevés véráldozattal megoldja a gyilkosságokat, az álbuddhisták rejtélyét, meg persze megkerülnek az elveszett adók is. Ő maga pedig híres lesz, feljebb is léphet a ranglétrán, mindenki boldog.

Leszámítva, hogy kedvese, a helyi lány kiadja az útját, mondván, hogy menjen csak szépen vissza Heiankyóba, ő meg hozzámegy egy másik fickóhoz, akit nemhogy nem szeret, de még csak nem is ismer. A hülye picsa! Akitada tehát összetört szívvel vonulhat feljebb a ranglétrán. (Ez a bekezdés nem annyira fontos a poszt szempontjából, kizárólag Ádámnak írtam bele, hogy lássa, nem csak bunkópasis könyvet olvasok. A nők is hülyék néha.)

Érdekes, izgalmas könyv, tessék elolvasni, mert nem mesélek a sztoriról. Szépirodalmi nyelvezet, érdekes bűnesetek, végig élvezetesen tálalva. Azt hiszem, utána nézek, hogy mikor jön a következő kaland. Tetszik nekem ez az Akitada fiú... :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.