Patrik Ouredník neve nekem nem mondott semmit, bár mint később megtudtam, Kundera mellett szintén elismert modern cseh szerzőnek minősül. Biztos... az okosok már csak tudják.

A könyvtárban bukkantam Ad acta... c. meghatározhatatlan műfajű könyvére, melynek igen-igen örültem, mivel így az opusz elolvasása után biztos vagyok benne, hogy nem kétezer forintot, de még egy antikváriumi százast sem adtam volna érte.

Ti. ez a könyv egy amorf izé. Regénynek cselekmény nélküli, társadalomrajznak felületes, esszének hosszú, kriminek meg végképp pocsék, mert még csak a bűnöst sem leplezik le... Már olvastam néhány könyvet, de ez eddig a legfurább, kb. olyan érzés volt, mint a gimiben Arany János után Kassák Lajost olvasni. Kihúzzák az ember lába alól a talajt.

A könyv annyira nélkülöz minden koncepciót, hogy még a nagy modernista felbuzdulás sem lehet egy kiadó részéről mentség a megjelentetésre.

Főhős nincs, egy prágai lakónegyed alakjai tünedeznek fel benne egy-egy mozzanatra, hogy aztán minden előzmény vagy következmény nélkül tűnjenek el a színről, tehát nem is érti az olvasó, hogy egyáltalán mit is akar velük az író. Van karakter, aki többször is feltűnik, de ilyenkor sincs semmilyen előremutató, összefogott cselekmény, egyszerűen csak vannak alakok, akik újra meg újra felbukkannak, de ez nem jelent semmit.

Többször előkerül pl. Dyk, egy öreg nyugdíjas, aki a lakótelepi park padjain ücsörögve osztja meg "bölcsességét" (többnyire ál-bibliai idézetek formájában) a hasonló korú szomszédokkal, akiket egyébként gyűlöl, merthogy öregek, büdösek és ostobaságokat beszélnek - hogy ő maga pontosan ugyanilyen, egy pillanatra sem tűnik fel neki. Többszöri felbukkanása során azért egy-két dolgot megtudunk róla, pl. hogy felesége korán meghalt, egyedül maradt egy páréves kisfiúval, akit mindössze arra nevelt, hogy legyen csöndben, de egyébként csak megtűrte maga mellett, mint a sarokban a penészt, különösebb figyelmet nem fordított a nevelésére. Az ifjabb Dyk ennek megfelelően kicsit furcsa lett, de szerencsére nem menthetetlenül, mert később még időben lelépett az öreg mellől. Dyk nem egy érzelgős típus, hogy finoman fogalmazzak, szeret mindenkit kioktatni, a férfiak nem érdeklik, a nőket lekurvázza, és időnként érthetetlenül rosszindulatú, mint pl. amikor a művészeti karos lánykát rossz irányba küldi el útbaigazítás során, és akit emiatt egy sikátorban megerőszakolnak. Gratula.

A másik állandó emberke Lebeda nyomozó a helyi rendőrségtől. Na, ő volt az egyetlen szimpatikus karakter. Ő a művkaros kislány megerőszakolása ügyében nyomoz, meg egyébként mindenféle kisebb-nagyobb ügyben, ami a kerületében történik, és amik többnyire szerencsére kimerülnek a graffitikben, bolti lopásokban stb. Világképe egyszerű: a polgárokat meg kell védeni a bűnözőktől. Módszere a folyamatos információgyűjtés és a beépülés a környezetbe, amit a kriminológia bűnmegelőzési irányzata talán szociális rendőrségnek nevezne. Ő ugyanis nem rest szóba elegyedni az emberekkel, pletykálkodni, és ilyen módon apró információmorzsákat összeszedni, amik olykor csak arra jók, hogy jobban megismerje a körzetében élőket, olykor azonban nyomra is vezetik különböző bűnügyek kapcsán.

Szóval ők bukkannak fel többször. Meg még több nyugdíjas, meg ijfabb Dyk, aki furcsa módon utazgat az országban, de nem tudjuk, miért és hova, egyre csak cigizik az állomásokon, aztán előkerül egy-két sakkjátszmaleírás is, ami hullaunalmas annak, aki nem tud sakkozni, továbbá egy vidéki kis szántón lévő szerszámosbódé, ahol poros régi holmik vannak, meg talán egy elásott hulla, de ezt nem tudjuk, csak sejtjük, aztán erről sem derül ki semmi, egy magánnyomozó, aki nem nyomoz ki semmit, néhány további rendőr, akit nem kerítik kézre a szatírt, és egy öreg, aki talán tud valamit, de hogy mért akarták lepénzelni, azt nem tudjuk, ellenben később kiesik a lakása ablakából, ami gyanús egybeesés, és talán mégis csak eltették láb alól, de ezt sem tudjuk meg. Ja, és a végén valaki bevallja a lány megerőszakolását, de róla sem tudjuk meg, hogy kicsoda. (Nekem Dyk a leggyanúsabb, mert ő tuti pszichopata.)

A végére tehát van egy rakás sejtetés, meg félig megkezdett szál és történet, de kibontva semmi nincs, minden csak lóg a levegőben, az hagyján, hogy befejezetlenül, de értelmetlenül is. Se történet, se mondanivaló, se igazi karakterek, se írói elképzelés, se semmi... A könyv olvasása közben/után egyedül azon gondolkodtam el, hogy vajon mi a fenét gondolt az író? Hogy ez tetszeni fog valakinek? Ez a nagy semmi? Ment volna inkább villanyszerelőnek! Max. az emberi élet értelmetlenségét, a világ közönyét és az elidegenedettséget lehet ilyen satnya írással érzékeltetni, de hát azért könyörgöm: allegóriának azért ez talán egy kicsit mégiscsak túlzás...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.