Marguerite_Duras francia írónő nevét - szerintem - elsősorban A szerető (L'Amant) kapcsán illik ismerni, de ezen leghíresebb, egyébként önéletrajzi ihletésű regényén kívül is érdemes olvasni a munkáit.

Szégyen, de a legutóbb a 90-es évek közepén adták ki A szeretőn kívül más művét is, de hát azóta mint tudjuk kell a hely a polcokon a vámpírkönyveknek, meg a Norbi-összesnek, irodalmat meg ki a fene akar olvasni?

Szóval jómagam a könyvtárban láttam neki a kutatásnak, és találtam is tőle egy nagyon jó kis regényt, ez a Nyáron, este fél tizenegykor című opus.

A drámai alaphelyzet szerint Maria férjével, Pierre-rel, lányukkal, Judith-tel és Maria barátnőjével, Claire-rel Spanyolországba megy nyaralni. Már itt felteszi magának a kérdést az ember, hogy minek a barátnő a családi nyaralásra, de minden kiderül.

Egy este vihar tör ki, ezért meg kell állniuk, és egy kisvárosban éjszakáznak, amit éppen egy tragikus szenzáció tart lázban. A helyi Rodrigo Paestra ui. féltékenységből megölte rajtakapott feleségét és a nő szeretőjét is, azonban a tett után elmenekült,  a rendőrség pedig tűvé teszi érte az egész várost, de csak nem találják.

Maria, aki elég sokat iszik (nyilvánvalóan depressziós a férje hűtlenségei miatt, és ezért alkoholista), miután a többiek lefeküdtek, a szálló ablakán bámul kifelé, és meglátja, hogy a szemközti tetőn egy kuporgó alak áll a kémény mellett megbújva - rögtön tudja, hogy ő a gyilkos, akit keresnek. Mivel eléggé részeg, és egyébként is problémás az élete (nem sokkal korábban kileste, amint a férje és Claire elbújva csókolóznak), valahogy az a gondolat támad benne, hogy Paestra nem is igazi bűnöző, hiszen csak féltékeny indulatában ölte meg a feleségét és annak szeretőjét, de tulajdonképpen biztosan nem rossz ember. Innen már csak egy lépés, hogy megsajnálja és segíteni akar rajta.

Leírva hollywoodin hangzik, de valójában egy hosszas, félig-meddig Maria részeg delíriumában valóságosnak és logikusnak tűnő lépés, hogy lecsalogatja a fickót a tetőről, és megszökteti a rendőrjárőrök orra előtt a városból. A városon kívüli búzatáblában hagyja, hadd aludja ki magát és megbeszélik, hogy másnap érte jön a családjával és továbbviszik, hogy el tudjon menekülni.

Reggel aztán bevallja a többieknek, hogy mit csinált, akik persze eleinte nem is hisznek neki, annyira szürreális az egész történet. Végül Maria mégis meggyőzi őket, hogy jobb lesz, ha mégis felveszik Paestrát a búzaföldről. Elautókáznak a helyszínre, azonban Paestra addigra öngyilkos lett a nála lévő pisztollyal, amivel egyébként a szeretőket is kivégezte. Mariát ez megrázza, de a többiek inkább csak megkönnyebbülnek.

A következő állomáson aztán bekövetkezik az, amitől Maria már régóta tart: a szieszta alatt a férje és Claire félrevonulnak egy csendes szobába szerelmeskedni. Maria valójában pontosan tudja, hogy mi történik, nem a szegény, megcsalt feleség, akinek fogalma sincs róla, hogy mi a helyzet, de ettől nem lesz kevésbé szörnyű a dolog, hiszen szerelmes a férjébe, és nem tudja elhagyni. (Utalás van arra, hogy Pierre már többször is elkalandozott mellőle, de ennek ellenére együtt maradtak - Mariának tehát nem lehet kétsége afelől, hogy a férje Claire-rel való kalandja ellenére is ragaszkodni fog hozzá, de azért persze fáj neki a dolog, főleg, hogy az orra előtt történik minden.)

Maria és Pierre beszélgetése zárja a regényt, amelyben Maria közli a férjével, hogy a házasságuknak vége, aztán meg azt, hogy szereti és maradjanak együtt örökre, és persze Pierre is hasonlóan. Végül Claire-rel hármasban mennek le a hotel nagytermébe vacsorázni és táncolni, mintha akaratuk ellenére össze lennének ragasztva - óriási dráma!

Duras elképesztően feszült légkört teremt a regényben, és ebben a fülledt, nyomott atmoszférában boncolgatja a megcsalás bonyolult kérdéskörét. Párhuzamba állítja Paestra és Maria karakterét mint megcsaltakét, és az általuk a történtekre adott kétféle választ.

Paestra nem cicózott: ha a felesége megcsalja, akkor aztán mindennek vége, nem is érdemli meg a továbbiakban sem a szerelmét, sem az életet, és rögtön ki is végzi az asszonyt is meg a szeretőt is. Ez talán érzéketlen és eltúlzott reagálásnak tűnhet, azonban ha a férj későbbi öngyilkosságát is figyelembe vesszük, talán valamelyest világosabb a helyzet. Én úgy gondolom, hogy Paestra szerette a feleségét, és ugyan a kettős emberölésre ez nem magyarázat, de hogy utána elgondolkodott a dolgon és megbánta, az is biztos. Amikor már nem borította lila köd az agyát,  ott a búzatbáblában talán már rájött, hogy hülyeséget csinált, mert ugyan amit a felesége tett, az helytelen, de ha nem öli meg, talán később meg tudott volna neki bocsátani. Nem hiszem, hogy a börtöntől való félelem miatt ölte meg magát, valószínűleg inkább azt nem tudta elviselni, hogy visszafordíthatatlanul rosszat tett.

Maria ezzel szemben tűr. Sokat, mert Pierre elég csapodár, bár végül mindig visszatér hozzá, mert őt szereti igazán. (Persze hogy akkor miért kell megaláznia azzal, hogy minduntalan megcsalja, az másik kérdés.) Maria tudja. Pierre is tudja, hogy Maria az a pont, ahova mindig visszatér, de ő is tisztába van vele, hogy helytelen és rossz, amit a családjával művel. Mégsem tud leszokni a nőzésről, de Mariát sem tudja elhagyni. Összenőttek, összetartoznak, de valahogy olyan kétségbeesett módon. Claire úgy tűnt, hogy az utolsó csepp lesz Mariánál, de a regény befejezése annyira nyitott, hogy ugyanúgy belefér az is, hogy továbbra is velük utazgat, és Maria a feleség, de Pierre Claire-nél alszik, mint az, hogy Maria végül tényleg beváltja a szavát, és elhagyja a férjét. Az egész csapat szánalomraméltó, mert olybá tűnik, egyikük sincs igazán tisztában vele, hogy mit is kéne tennie, vagy szeretne tenni, ebből pedig az lesz, hogy rendre azt teszik, ami a legrosszabb az adott körülmények között. Egészségtelenül egymához vannak láncolva, és úgy tűnik, nincs kiút.

A végén már csak az a kérdés, hogy ki járt jobban: Paestra, aki megbánta, hogy eltette láb alól a szeretett feleségét, és utána kellett halnia, mert nem tudta elviselni nélküle az életet, vagy Maria, aki mellett ugyan ott van a férje, de ott van mellettük-közöttük egy másik nő is. Csavarosak az emberi érzések, nem? 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.