Szécsi Noémi és Géra Eleonóra A modern budapesti úrinő (1919-1939) című könyve folytatja a korábban abbamaradt nő- és kortörténetet.

A két szerző ismét az élet minden területét igyekezett felölelni, amikor belevágott a nagy téma feldolgozásába. Van itt minden. Hogyan születtek a gyerekek, milyen oktatásban részesültek, mit ettek, milyenek voltak a hétköznapok, hogyan szórakoztak, hova jártak nyaralni, milyenek voltak az emberi kapcsolatok stb., stb.

A könyv jó hosszú, el lehet csemegézni a sokféle témában. A szerkesztést szerintem lehetett volna feszesebbre venni, mert több téma újra és újra előjött, ezeket egy helyen tárgyaltam volna, szélesebb megközelítésben, nem pedig úgy, hogy több fejezetben ugyanazt a tárgykört boncolgatom. Ez néha ismétlődővé tette a szöveget, ugyanakkor az ismétlések által megerősödött a mondanivaló. Talán ebben is van ráció, nem tudom. Én jobban szeretem a lényegretörő szövegeket.

A források megint gazdagok, az újságcikktől, a történelmi beszámolón át a magánlevelezésig, naplóig mindenféle anyagból dolgoztak a szerzők, változatos stílusok és meglátások kerültek egymás mellé. Van itt kozmetikai hirdetés és lakástervezési instrukciók a mérnöki kamarától. A mindennapi élet elég sokféle területre terjed ki, ugyebár. :)

A posztháborús és II. világháború előttiség rányomja a bélyegét a korra: az első sokk utáni ébredés, a nemzeti szemlélet, az irredentizmus térnyerése kitermelte a maga társadalmi áramlatait, amelyek aztán szépen sodorták a népet a következő háborúba.

Ebben a korban már tömegesen tanulnak és dolgoznak a nők. Oktatási kérdésekben azonban még mindig hátrányban vannak, folyamatos a harc főleg a magasabb fokú oktatásban való részvételért. De mivel már tömeges igény jelentkezik a szülők részéről is, hogy ne csak feleségnekvalót neveljenek a lányaikból, a politika (meggyőződése ellenére) kénytelen engedni. Egyre több a nők számára megnyíló szakma is, akár művészeti, akár tudományos pályáról beszélünk. Már nem csak gépírókisasszonyokat keresnek (akiket aztán feleségül vesz a vezérigazgató), hanem orvosok, tanárok, sőt, mezőgazdasági gépészmérnök hölgyek is akadnak az országban. A róluk kuriózumként beszámoló újságcikkek azért igyekeznek kiemelni, hogy "de azért csinosak is ám", mintha ez afféle mentség lenne, hogyha esze is van az illetőnek.

A modern magánélet olyan lényeges részei, mint a nyaralás, a víkendezés, a fürdőbe járás nyáron nekem néha sok volt, hiszen itt azért látszott már, hogy kitermelődött (megmaradt?) egy olyan társadalmi réteg, aminek "nem volt más dolga", mint szórakozni télen-nyáron. Ez azért kicsit irritáló. Meg a teaparty és vacsora party közötti különbségének hosszas taglalhatósága? Na, ne...

Sok érdekes fejezet volt, bár én több irodalmi részt vártam volna, elvégre a korban azért elég erősek voltak a Nyugatos asszonyok is, de talán ők már más fronton elég "megkutatottak" voltak a szerzők szerint. Ki tudja? A legjobbak a naplórészek voltak, illetve a magánlevelezések felidézése, hiszen ezekből első kézből kaphattunk képet, miként is gondolkodtak akkoriban. És rájöttem megint, hogy a régiek csak régen éltek, de nem feltétlenül gondolkodtak vagy éreztek másképp, mint mi ma.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.