Szerb Antal Utas és holdvilág című könyvét most olvastam először. Lehet, hogy ez irtó gáz, meg műveletlen vagyok, mint állat, de hát most került sorra. Bevallom, A Pendragon legendával a világból ki lehet kergetni, tehát nem vagyok az író rajongója. Ez a mostani regény viszont nagyon tetszett. Igazán jól megírt útkeresős fejlődésregény.

Főhősünk Mihály, aki feleségével, Erzsivel a kor szokásai szerint olaszországi körutat tesz nászút gyanánt. Szépen végigjárják a nagyobb városokat, ráérősen vonatkozgatnak, itt-ott megállnak, múzeumba és palazzókba járkálnak, fürdenek, fagyiznak és így tovább. Mígnem Mihály egyszer csak "véletlenül" rossz vonatra száll vissza, amikor leugrik egy állomáson kávézni. Freud bácsi óta persze tudjuk, hogy az elvétésekkel a tudattalan valami lenyomott késztetésre akarja felhívni a figyelmet, ez itt is elég egyértelműen megnyilvánul. Mihály ugyanis a lelke mélyén pontosan tudja, hogy felesége, akit nagy botrány árán az első férjtől "szeretett el", majd vett feleségül, nem igazi párja, mert nem értik meg egymást. Mihály egy kissé gyermeteg lelkű, ő maga is úgy érzi, hogy egy kicsit "áléletet" él, mert mindig kijelölt pályán mozog, soha nem azért csinál valamit, mert neki az adott dologhoz kedve van, hanem mert az ő helyzetében az az elvárás. Elvégzi az iskolát, dolgozik a családi vállalatnál, szeretőket tart, majd megnősül tisztességesen, elvárt hobbijai vannak stb. Nincs egy saját kis szelete a saját életéből, amit ő választott volna magának.

Egészen addig, amíg az a bizonyos véletlen vonatozás meg nem történik. Mert akkor aztán rájön, hogy ő egy léha alak, akit nem érdekel a pénz, nem érdekel a család, csak egy kicsit semmittevéssel szeretné tölteni az idejét, teljesen szabadon. Furcsa figurákkal találkozik közben, és persze visszaköszön múltja is, a híres Ulpius-házhoz fűződő barátsága minden alakjában. Közülük legérdekesebb gyerekkori barátja, Tamás, aki öngyilkos lett. És persze Éva, Tamás testvére, akibe titokban az Ulpius-házba járó minden fiú szerelmes volt. Van itt még szélhámos és azóta szerzetesnek állt aranyifjú is, Mihály mindannyiukkal újra találkozik, és még mindig kamaszkora örvénylik körülötte.

A végére sem biztos, hogy sikerül kilábalnia a múltból, de ez valahogy nem megrázó. Éva marad neki az örök nő, Erzsi pedig elsüllyed a közelmúltban. A halott Tamás a legigazabb barát. A múlt a legjobb emlék. Egy kicsit talán bolond életfilozófia, de a végére szerintem úgy érzi, hogy már az is jó dolog, hogy az életében egyszer, kamaszkorában ilyen különleges emberekhez fűzte kapcsolat.

A regény valahogy időn és téren kívülinek tűnik, néha teljesen abszurditásba hajlik. Mihály nagyon kispolgári, de egyszersmind menekül minden kispolgárság elől azzal, hogy a taljánoknál éli a dolce far nientét. Furcsa ez a kettősség, nem is lehet mindig eldönteni, hogy egy szánalmas kis figura, aki a végén úgyis visszakullog pénzért apucihoz, vagy egy lázadó hóbortos fickó, aki csak szabad akar lenni.

Nagyon jól megírt hippiregény.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.