pszichológiai mélybugyor
2016.02.21. 10:50
Új mániám a pszichológia, amit nem egyszerű a nulláról elkezdeni, de azért nem adom fel. Ezúttal Carl Gustav Jung Az archetípusok és a kollektív tudattalan című tanulmánykötetét gyűrtem le. (A Scolar kiadó Jung-összes sorozatából.)
Azt kell mondjam, izzasztó volt. A szerző olyan sokrétű és elmélyült műveltséggel rendelkezve írta a könyvet, hogy csak néztem. A legtermészetesebb módon elemez filológiai szempontból ógörög, szanszkrit meg a jó ég tudja, milyen nyelveken írt szövegeket, apokrif Bibliára és egyházatyákra ugyanúgy hivatkozik, mint Buddha tanításaira, meg Lao-ce-re, hogy csak néztem. Nagyon nem volt könnyű néha követni a gondolatmenetet, utoljára ennyi összefüggő görög szöveget ugyanis a Róma-könyvben láttam, és azért az régen volt.
A kötet egyébként az archetípusokkal foglalkozó Jung-tanulmányok gyűjteménye. Így sok ismétlés, finomítás, változtatás van bennük ugyanarra vonatkozóan. A megközelítés is változik néha, több dolgot is körbejár a kötetben.
Az archetípus alatt olyan ősképeket ért, amelyek az egész emberiségnél mindenhol fellelhetők, mégpedig azért, mert az ember tudattalanjában tárolódnak, már az újszülötteknél megvannak, nem kell és nem is lehet hozzájuk nyúlni, egyszerűen csak vannak.
A vizsgálódás homlokterébe kerül még az árnyék (mindaz a negatív tartalom, amit nem akarunk magunkban elfogadni, de ott van), az anima/animus (a mindenkiben a másik nemből ott élő karatker), a Selbst (a központi személyiségünk) és még egy csomó más dolog, egészen az álomfejtéssel bezárólag.
Nehéz egy-két mondatban megragadni, hogy mi volt a lényege a könyvnek. Nekem rácsodálkozás volt (gondolom, annak idején mindenkinek) az, hogy mennyire sok bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy az ember bárhol éljen, bármilyen kultúrkörben is tevékenykedjen, alapvetően mindenhol ugyanazok az archetípusok, ősképek, gondolkodás- és viselkedésminták találhatók meg. Koroktól, népektől és mindentől függetlenül. Ez döbbenetes.
Ami még elképesztő, hogy mindezt hogyan tudja az egész emberiség egy kollektív tudattalanban tárolni, és mindig átadni a következő generációknak. Honnan jön ez a tudás? Hogy tud úgy bennünk lenni, hogy nem tudunk róla? Hogyan tudjuk mégis átadni? Tiszta filozófia az egész.
Borzasztó érdekes az is, ahogy a mítoszokhoz, vallásokhoz, mesékhez közelít. Az archetípusok ugyanis ezekben jelennek meg érzékelhető, tudatos szinten, ezek által jutnak el az egyes emberhez. A mítoszokban felhalmozott kollektív bölcsességet nem dajkameséknek kell hinni, hanem olvasni belőlük. Ésszel. Látni, hogy a mítoszok, vallások, mesék mindig azt a lámpát akarják felkapcsolni az ember agyában, hogy "hahó, nem szabad megbolygatni a világ rendjét, mert az nem vezet jóra! fogadd el az univerzum teljességét és rendjét!".
A vallásról még annyit, hogy Jung ugyan keresztényként nőtt fel, ennek ellenére hihetetlen nyitottsággal képes a világ mindenféle vallását tanulmányozni és összehasonlítani a vizsgálatai érdekében. Elfogultság nélkül beszél ősvallásról, kereszténységről, zsidóságról, buddhizmusról, zoroasztriániuzmusról és még ki tudja, mi mindenről. A vallások lényegét meg valahol abban látja, hogy a világ rendjét valahol le kell írni, és a rendre való törekvésnek jelen kell lennie az ember életében. És itt beszúr egy nagyon érdekes gondolatot: nevezetesen a világ rendje az erők egyensúlyán van, amint azt a keleti filozófiák és vallások olyan jól felismerték és tanítják. Szépen ki is elemzi, hogy a zsidó-keresztény vallásból ennek ellenére "jól" sikerült kihagyni a női princípiumot, ami felborította az egyensúlyt. Hogy ennek milyen beláthatatlan következményei lettek, azt nem kell magyarázni. (És visszatérünk a nézetemhez, amely szerint a sivatagi vallások nem lehetnek normálisak...) Mi volt a baj a kozmikus egyensúllyal? Miért kellett elvetni? Erre nincs válasz.
Jung ugyan nagyon nehéz olvasmány, de azt hiszem, folytatni fogom a gyötrését, mert érdemes. Nem könnyű tőle megszerezni a tudást, de azt gondolom, hogy érdemes eltűnődni az általa felvetetteken.
Szerző: Zendrajinx
Szólj hozzá!
Címkék: tudomány tanulás jung európa tanulmány pszichológia XX század
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.