Részben ennek hatására, részben meg mintakeresés miatt bevettem magam a könyvtárba, hogy kicsit megkutatom a magyarok útját.

Amit találtam, az a totális káosz!

A könyvtár tele van olyan történészek honfoglalást, őshazakutatást meg minden egyebet összehordó munkáival, akik Marxtól kezdik magyarázni a magyarság őstörténetét. Meg megint jönnek a finnugorokkal. Meg a ki-hallott-már-egyáltalán-róluk-és-mit-csinálnak urali népecskékkel, akikről egyrészt nem tudunk semmit, másrészt nem volt hozzájuk közünk soha. De nyilván a rokonaink.

Aztán vannak a ló másik oldaláról származó kötetetek, bár kevesebben (azért gondoljunk bele a könyvtár helyzetébe is: az összes "ősszittya" könyvet csak nem vásárolhatja fel), amelyekben meg az van, hogy a magyarok a világ ősnépe, és mindenki a leszármazottjuk a spanyoloktól a japánokig. Ja, és a Szíriuszról jöttünk a Földre, csak mondom.

Na, ebben rakjon rendet valaki.

Nem mondom, kell hozzá nyitottság, hogy az ember nekivágjon, de azért talán nem lenne hülyeség, ha normális tudósok, normális munkáiból indulok ki. Mert azért találtam ilyeneket, csak nehezen. Úgy általában azt látni, hogy a történészek (de a nyelvészek még inkább!) szeretnek elméleteket gyártani, és ami nem illik bele a teóriájukba, azokról a bizonyítékokról, leletekről, tényekről egyszerűn megfeledkeznek és elbagatellizálják őket. Ami elég tudománytalan, ráadásul arcpirítóan hazug is.

Az első kötet, amit végigolvastam (de jön még több is), az Kövesi Péter A csodaszarvas nyomában című, amúgy laikusoknak íródott, nagyon jól emészthető, mégis megalapozott könyve. A szerző célkitűzése nagyjából az volt, hogy szakadjunk el a nyelvészek által kitalált finnugor nyelvrokonság témájától és próbáljuk meg a legújabb felfedezéseket (régészeti, kulturális, nyelvi, etnográfiai stb.) komplexen nézni, hátha kijön belőle valami értelmes.

És meglepő módon kijön. És az nem az, amit az iskolában tanítanak.Nem volt honfoglalás, nem volt "magas szláv kultúra" a Kárpát-medencében, nem voltunk mosdatlan barbárok, akik lerohanták szegény, szerencsétlen Európát. A tanított dogmáknak annyi köze van a valósághoz, hogy keletről jöttünk, lóval. A többi meg a szokásos elferdítés. Hogy az német-római császárok vagy Habsburgok megrendelésére készült, azt hagyjuk meg az összeesküvés-elméletek kutatóinak. A lényeg, hogy a történelemkutatásnak nem szabadna egysíkúnak lennie, hanem komplexen kellene nézni a különböző tudományterületek felfedezéseit és egységben kezelni őket, amikor olyan nagy horderejű kérdésekről van szó, mint az, hogy honnan jöttünk és kik vagyunk. Nem pedig kiragadott látszatösszefüggések alapján ex cathedra kijelenteni dolgokat, ahogy nálunk csinálják.

A szerző nagyon humoros formában, nagyon sokféle szempontból vizsgálva közelíti meg a kérdést. A történeti, régészeti, kulturális vonalon túl még filozófiai, vallási és asztrológiai irányból is elemzi a különböző szerzőket, elméleteket, ami ha másra nem is, de a látókör tágítására kiválóan alkalmas.

A konteóktól eltekintve a végén a konklúzió nem az, hogy "na, ez mekkora hülyeség" vagy hogy "hazudtak nekem az iskolában", hanem inkább az, hogy ne fogadjuk el a készen tálalt történelmet, merjünk utánamenni a dolgoknak, és merjünk kérdéseket feltenni, még akkor is, ha nem találunk rájuk választ azonnal. Vagy soha. Tűnődni, gondolkodni nem tilos, sőt, ajánlott mindenkinek. A honnan jöttünk? kérdésen pedig érdemes is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.