a köztünk élő őrület

2015.11.14. 14:38

Ha azt mondom, hogy kortárs irodalmat olvasok, az olyan sznobul és hamisan hangzik. Pedig ez a helyzet. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen modern és naprakész vagyok néha. :) Még mindig az északiakra vagyok rákattanva, ezúttal a mindenféle díjakkal elhalmozott Sofi Oksanen finn írónő (szerintetek is feltűnően hasonlít szegény Amy Winehouse-ra?) Baby Jane című regénye volt soron.

Kettős szubkultúrát mutat be a könyv. Egyrészt főhőse a leszbikus közösség oszlopos tagja, Kormi (mint Koromszemű), tehát bepillantást nyerünk a leszbikus mindennapokba.  Másrészt a regény alaposan elemzi a változatos mentális betegségekkel élő és együttélő emberek mindennapi életét.

A narrátor Kormi szerelme, egy névtelen hősnő, aki először rózsaszín felhős szerelembe keveredik Kormival, majd ahogy jönnek a problémák, szépen eltávolodnak egymástól. Kormi és szerelme egyaránt depresszióval kezelt betegek, számos terápia, gyógyszer és kezelés áll mögöttük. A könyvből kirajzolódik a finn egészségügy és annak kudarca. Hiába a legmodernebb, jóléti társadalmakat jellemző kezelések, a pozitív hozzáállás. Ezek nem tudnak segíteni az igazán mélyen lévő embereken. A gyógyszerek és kezelések ellenére a két nő egyre mélyebbre süllyed a depresszióba. Nem dolgoznak, nem járnak sehová nappal, csak éjszaka a bárokba. Főleg Kormi sokat is iszik, szerelme sokszor szóvá is teszi, hogy miért nem tudnak józanul találkozni, miért kell folyton innia és miért kell folyton bárokba menni. Olyan apró dolgokat akar csinálni, amit a szerelmesek (vattacukrot enni a strandon, állatkertbe menni, sétálni stb.), de Kormi számára még ezek is megoldhatatlan feladatot jelentenek. Kormi még a boltba sem megy le, helyette a közelben lakó exbarátnője, Bossa vásárol be, ő most rá, és teljesen ki van szolgáltatva neki. Bossa miatt a két szerelmes lassan eltávolodik egymástól és végül szakítanak is.

Csak a közös üzlet köti össze őket a továbbiakban, mégpedig egy szexuális cuccokat áruló csomagküldő szolgálat (persze feketén) képében. Ez is mennyire jellemző: a két nő nem választ magának normális pénzkeresési lehetőséget, a névtelen hősnő múltjáról semmit nem tudunk, a csomagküldő az első munkája, amiről hírt ad. Kormi korábban volt drogdíler és szextelefonos munkatárs (referens? előadó? asszisztens?) is, a pénzét tehát általában nem adófizetős utakon kereste. Később meg már sehogyan sem.

Közben a névtelen hősnő távolodik mind Kormitól, mind a leszbikus énjétől, járni kezd egy férfival, aki békén hagyja, eltartja és a férfi szép lakásában órákig tartó fürdőket vesz, szépítkezik, alszik felváltva, és közben nagyon hiányzik neki a korábbi élete, Kormi és valami normális élet.

Kormi az élettől távolodik közben, egyre lejjebb süllyed a depresszióba, és végül a másik nő közreműködésével öngyilkosságot követ el.

Itt ér véget egy furcsa regény, ami több kérdést, mint választ ad. A "leszbikus vonal" szerintem inkább csak a cukormáz rajta, valójában nem erről van szó. (Bár kétségkívül sokat dob a szövegen a pikantériája.) A regény lényege, hogy rámutat a mentális betegek kilátástalanságára. Hogy olykor hiába a terápia, hiába a gyógyszer, hiába a jóléti társadalom minden ellátórendszere - néha még ez sem elég ahhoz, hogy megmentsünk egy életet. Hogy mi a megoldás, arra nincs válasz. Hogy hogyan kell viselkedni a betegséggel küzdőkkel, arra talán van. Kevesebb rutinnal és több megértéssel. De a kellő időben valahogy mégiscsak oda kell állni melléjük és azt mondani, hogy nem normális dolog nem lemenni a boltba olyan indokkal, hogy "nem tudtam belépni az ajtón".  Valahogy ezen biztos lehet javítani. Vagy nem? Nehéz kérdések. Ki tudja, mi van a másik szívében?

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr818077886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása