1. Tudjátok, mint a CSI, csak éppen belső poén. Szóval a hét közepén - már hullafáradtan - eljutottam a koncertre, ahol Dr. Szöszivel kielemeztük a zenekart, a díszletet, a közönséget meg mindent. Következtetések:

- adják vissza a pufi konferáló csajt, aki tudott angolul, az új nő nagyon küzd a nyelvvel, rossz hallgatni...

- lehet, hogy ezek is drogoznak a színfalak mögött, de ha igen, szedhetnének valami vidámabb cuccot is, mert elég halványak voltak,

- a művészkedő fagottos csávó merő fájdalom volt (hadd ne idézzem az ügyvédnőt),

- a Jeanne d'Arc előadás pedig a legenyhébb megfogalmazás szerint "nem volt befogadható". Azt hiszem, ez sokat elmond. :)

A lényeg, hogy láttunk ilyet is, de azért a programigazgatóval el tudnék beszélgetni egy sötét szobában, az ügyvédje nélkül.

2. Elkészült a nagy mű, igen. Olyan testrészeim is fájnak, amikről nem is tudtam, hogy léteznek, szóval durva menetelés volt, de már vége. (Azaz már csak vagy 45x kell felporszívózni, hogy végre ne legyen mindenen betonpor.) Közben több dologra is rájöttem, pl. hogy a papánál töltött nyarak nem múltak el nyomtalanul, olyan természetességgel kezelem a kalapácstól az elektromos csavarhúzóig az eszközöket, hogy csak na. A másik, hogy kire lehet számítani, ha szükségem van rá, és ki az, aki csak a partvonalról kiabál be, hogy "jaj, emígy kellett volna csinálnod", meg "ennek és ennek kellett volna szólnod", ill. személyes kedvencem "segítettem volna, ha szólsz". Aha. Kibicnek semmi sem drága, ugye. De tanulópénznek jó volt. És még egy: túl sok könyvem van, át kell térni valami XXI. századi masinára, mert ez így tarthatatlan. (Igen, fizikai sérülést is szenvedtem a könyvek miatt. No comment.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.