Volt ez az általam csak toszkánai gasztrohullámnak nevezett könyvdivat a 2000-es években, amikor minden regény arról szólt, hogy menj el Provanszba, Toszkánába, Thaiföldre, Indiába stb. és ha ottani kaját eszel, akkor megtalálod önmagad, a hivatásod, az életed értelmét, meg persze a szerelmet is valami arra járó herceg/hercegnő képében. Nos, a klisékkel az a bajom, hogy kevesen tudják belőlük kihozni a legjobbat (kivétel: Shakespeare), és hát ki akarna színvonal alatti próbálkozásokat olvasgatni n-edik alkalommal? Nem én. Szóval ezeket az izéket én próbálom kerülni. Most mégis kaptam egy ilyen könyvet, mert az egyik kollegina úgy döntött, hogy nekem most könnyű könyvre van szükségem. :)

Judith Ryan Hendricks Francia kenyér című regényéről van szó. Ami keveréke egy válófélben lévő harmincas nő útkeresésének, egy szerelmes regénynek és egy szerelmi vallomásnak a kenyérhez. Furán hangzik? A könyv is az.

A sztori nagyjából annyi, hogy Wyn egy gazdag reklámügynök felesége, nem dolgozik, hanem a vállalati feleségek életét éli: csillogó partik, pénzköltés, edzések, barátkozás a "megfelelő" emberekkel - vagy azok feleségeivel. Feladata, hogy kiszolgálja a férjét és annak karrierjét, cserébe eltartják. A gond akkor kezdődik, amikor a fickó közli, hogy nem kéne folytatniuk a házasságukat, mert már nem boldog. (Fordítása: összejött az egyik kolleginájával, aki szebb és fiatalabb, mint az asszony.) Nagyon sok nyűglődéssel szétköltöznek, majd játsszák a szokásos macska-egér játékot, hogy nem beszélnek egymással, majd mégis, majd összevesznek, majd majdnem megint összejönnek, aztán újabb vita a pénzen stb., még jó, hogy gyerekük nincs, mert ezt a hisztit, amit kreáltak, már én nem bírtam, mit tett volna ugyanez egy gyerekkel? Szóval a végén csak sikerül szétmenniük, és Wyn előtt ott a feladat, hogy kitalálja, hogyan tovább.

És itt egy érdekes kérdés jön: ugyan van képzettsége, dolgozott is korábban itt-ott (ingatlanos volt meg tanár), de annyira, de annyira fogalma sincs az életről meg arról, hogy az hogyan működik, hogy az valami hihetetlen. Pl. bemegy egy fejvadász céghez, ahol elmondják neki a lehetőségeket, de közli, hogy ja, hát ő ezt sem, meg azt sem, meg ehhez nincs kedve stb. Erre a HR-es is mit tud mondani? Viszlát, kisanyám, nem kötelező dolgozni, de ha nem tartanak el, előbb-utóbb kénytelen leszel. Aztán persze Wyn is rájön erre, és elhelyezkedik egy pékségben, mert szeret sütögetni. Persze nagyüzemi módszerekkel ez nem ugyanaz, mint otthon két napig csinálni csak a kovászt, de azért belejön. A végén annyira, hogy megveszi a pékséget, ahol dolgozik. És hinnénk, hogy közben felnő, de annyira nem érinti meg a munka vagy a kötelezettségek, továbbra is önző, idegesítő, a valóságtól elrugaszkodott kis libaként teng-leng. Az ember legszívesebben megpofozná.

Ami az idegesítő a könyvben (a főhősön túl, ami már önmagában is elég nagy baj), az a sok különböző "életréteg", ami belejön. Van itt halott, de bálványozott apu (akiről kiderül, hogy ő sem volt jobb a Deákné vásznánál), idegesítő anyu (akiről meg az derül ki, hogy sokkal emberibb és közelebb van hozzá, mint hitte), barátnő (az egyetlen kvázi normális szereplő), meg persze idegesítő fickók... Juj, ez utóbbi különösen fárasztó volt. A volt férj először Mr. Tökéletes, aztán meg egy pszichopata. Könyörgöm, senki nem ennyire fekete vagy fehér, olyan sablonos volt az egész, hogy nem hittem el. Aztán ott volt a félresikló kapcsolat az anyja új férjének előző házasságából származó fiával (áááá, Freud mit mondana erre?), akinek szintén van volt felesége meg gyerekei, közös felügyelettel (egy egész családi csomag, friss váláshoz pont ideális... hülye ez a nő). Végül az igazi egy bárpultos lett, aki regény ír (meg tele van fölösleges információkkal, mint pl. "mi a különbség az irtvány, a sarjerdő és a berek között" - és még csak nem is erdész!). Szóval fárasztó volt a magánéleti szál is.

Ez a sok szál egy szervezetlen massza lett, amit ugyan jól végig lehetett rágni két nap alatt, de semmi irodalmi értéke nem volt. Mint az elcseszett tészta: nem állt össze. A hősök nem voltak szimpatikusak, a sztori folyton szétesett. Kár érte. Lehetett volna jobb is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.