Éljenek az igényes történelmi regények! Végre megjelent a sajnálatos keveset, de annál jobban író Ugron Zsolna új könyve, az Erdélyi menyegző. A modern trendnek megfelelően trilógia lesz, de talán nem lesz annyira bugyuta, mint a mostanság ilyenként induló többi könyvsorozat. Azért szerencsére "hozott anyagból" lehet dolgozni, így nem kell annyira parázni, hogy elfogy a történet a könyvből.

Nagyon kedvelem az írónőt, mert roppant szimpatikusan, játszi könnyedségűnek beállítottan gördülékeny a prózája, olyan, amit jólesik olvasni akkor is, ha fáradt vagyok. Ugyanakkor jól látszik a szövegen a rengeteg kutatás, az alapos háttérmunka, egyáltalán a munka, amit belefektetett ebbe a kis 300 oldalas szösszenetbe. Ami mégis annyira tömény lett, hogy hiába a sok romantikus szálacska meg a könnyed női fecsegések, jól látszik, hogy mindez a megkomponált egész része, a kötet súlyát kiegyensúlyozó könnyedségek ezek, voltaképpen nem is igaziak.

A sztori Báthory Anna, a fejedelem Báthory Gábor húga körül bonyolódik, aki beleszületik egy problémás, de fényes családba, amelyben mindig zajlanak az események. Politika, cselszövés, árulás, törökök, Habsburgok, a végestelen végig zajló "melyik ujjamat harapjam le?" játszmák, amik a magyar történelmet jellemezték a XVII. században. És mellette, közben, fölötte, mögötte ott vannak az emberi sorsok, ahol a szobalány és a várkapitány, a fejedelem és a lovász, keleti füvesasszony és fejedelemasszony élete fonódik egymásba, színesen, sodródva. Olyan rohanva trappoltam végig a könyvön, mert nem lehetett letenni, hogy szerintem kénytelen leszek még vagy kétszer végigolvasni, hogy a számtalan fő- és mellékszereplő minden mozgását, ténykedését fel tudjam fogni teljes jelentőségében. Mert olyan nyüzsgésben voltak az emberek, hogy nem győztem kapkodni a fejem, hogy akkor most éppen ki a fejedelem, ki a császár, ki a szultán, ki mit miért hogyan csinál és egyáltalán: ki kivel van? Nem volt könnyű. A könyv nyelvezete gyönyörű, szép, kerek fogalmazás, régies mondatszerkezetek és elfeledett ékes kifejezések, amelyek viszont olyan egyszerűen teremtik meg a megfelelő történelmi hangulatot, hogy csak csodálkozni lehet. Mert ki mond manapság olyasmiket, hogy bulya, skófium meg ágyasház? Nagyon jók.

Persze felrémlett az előkép, Móricz Erdély trilógiája, amit régen egyszer már átrágtam, de annyira nehéz volt és bonyolult, hogy szinte semmi nem maradt meg belőle, csak az érzés, hogy na, mi magyarok aztán tudjuk bonyolítani a dolgokat. Azt hiszem, újra elő kellene venni és újraolvasni, hátha most már jobban felfognám.

Igazi, fajsúlyos történelmi regény, ami felkelti a kíváncsiságot, szívesen továbbolvasgatok a korról, a szereplőkről, egyszóval: elérte a célját.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.