Elmentünk koncertre az ügyvédnővel. Ami olyan volt, mint ez az egész hét: WTF (hülyékkel meg virágos Anonymusszal meg előterjesztésekkel).

Előzenekar nincs, késünk vagy tíz percet, nem gond, úgysem kezdik el időben. Nem, ui. még a kocsmakaput sem nyitották ki, hosszú sorok kígyóznak a hely előtt, beállunk egy rakás fk. mögé, akik már nagyon jól érzik a boroskólát dolgozni a belsejükben, mert üvöltöznek, énekelnek, és egyfolytában karattyolnak. Angolul, szép kerek, modoros mondatokban. Később persze kiderül, hogy magyarok. OMG. A sznobizmus csúcsa. Nótás kedvűek voltak és egy idő után hányósak, először BTK-snak tippeltük őket, de utóbb kiderült, hogy kiskorúak és magyar szakosak. (Hol van magyar szak középsulisoknak...?) Szétfagytunk, mire bejutottunk, a beléptető emberke (1 fő!) ti. hosszasan számolgatta a személyi igazolványok adatai alapján, hogy elmúlt-e már az illető 18 vagy sem. A kiskorúak piavásárlásra nem jogosító karszalagot kaptak, a felnőttek meg ivósat. (A kék a piros, a narancs a zöld!) Az úriember imigyen adta tudtunkra hihetetlen elmebeli képességeit:Szakállas (Hugihoz): Ja, doktor vagy? Akkor biztosan elmúltál már 18, mehetsz.

A sok fagyoskodásra kellett inni egy Jacket fiús whisky-kóla formájában, utóbbit csak a koffein pótlása végett, mert hogy néz az ki, hogy bemész a kocsmába és kérsz vmi ütős espressót, ugye.

Na, és akkor itt kezdődött a koncert, kb. egy óra csúszással, óriási tömegben, amilyet még soha nem láttam itt. És milyen vegyes volt a társaság: voltak tinik, mindenféle formában, voltak "öreg" (negyvenes) házaspárok, akik nem tudom, mit akartak, voltak félmeztelen punk fiúkák, néhány BTK-s hippi, meg egy-két olyan arc, akit kb. a Sons of Anarchy durvább kocsmajeleneteiben tudnék csak elképzelni, köztük egy olyan fickóval, aki olyan 210 cm lehetett magasságban és 160 kg súlyban, ami azért nem semmi. És ez a rengeteg ember a csillárról is lógva szó szerint megőrült a zenekarért, ami valahol OK, ha rajongó vagy, de egyébként elég furcsa, mert egy óra után minden számuk egyforma. (Biztos a skót duda miatt.) Nem volt rossz, de nem ugráltam szét a hajópadlót, na. (Nem is fértem volna el.) Az a baj az ilyen ír punkkal, hogy a zenekarok nem mernek bevállalni többféle dolgot, hanem minden számukat ugyanazokra az alapokra építik, és így elkerülhetetlenül egyhangú lesz egy idő után a kínálat. Szerintem ezért nem bírok egy óra után sem Dropkick Murphyst, sem Flogging Mollyt hallgatni. Ez van.

Nézzünk a végére valami autentikusat, hogy a szöszi is megnyugodjon, nem marad ki a nagy éhség:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.