Mireille Guiliano követte el a következő olvasmányt, a címe "A francia nők karriert csinálnak", ami egy korábbi kötet folyományaként született, és elég emberi és humoros stílusban ad az üzleti életben mozgó hölgyeknek elég okos tanácsokat.  Expozíció: mi van, ha nincs az életben üzleti mentorod, aki elmondja, hogy merre és hogyan menj, mit hogyan kell elérni? Hát, előkaphatod M. könyvét, hogy megmondja a tutit. Mondjuk a legtöbben persze nem akarnak a nemzetközi luxusiparban dolgozni vezérigazgatóként (vagy ha akarnak is, nem megy nekik), de azért a "hogyan legyünk fő-fő-főnökök", mindenhol alkalmazható tanácsokat is ad.

Kezdve ott, hogy merjünk állást keresni, ne ragadjunk be olyan helyekre és helyzetekbe, ahol nem érezzük jól magunkat (= nyugodtan rúgjuk ki a főnökünket, azaz keressünk jobb helyet). Meg ott, hogy ha már túl vagyunk a sikeres, többkörös felvételin (ahova nem vietnami papucsban és átlátszó felsőben mentünk), hogyan illeszkedjünk be, és hogyan legyünk része az egésznek. Mondjuk inkább azt hangsúlyozza, hogyan lépegessünk egyre felfelé, és legyünk minél gyorsabban főnökök - lehet, hogy nem ártott volna azt is ecsetelni, hogy hogyan kell megmaradni egy közegben, hogy még ha nem is szeretnek, ne utáljanak ki a többiek. Mert ez is hasznos tudás. Vagy lehet, hogy alapvető dolgokat ecsetelő fejezet volt az? Mondjuk, elég baj, ha a köszönés, az udvarias beszéd meg a köszönöm fontosságát kell fejtegetni egy üzleti könyvben, de hát őt tudja. Ja, nem illik leüvölteni a másik fejét tárgyalás közben. Nem mondja...?

Néha a humorosan jó tanácsokat osztogatós stílusból átment az arrogáns, francia megmondósba, az kevésbé tetszett. Pl. annál a résznél, amikor az "üzleti ruhatár" alapkellékeit ecsetelte. Juj... szinte láttam magam előtt a seszínű ("semleges") kasmír (nem sima gyapjú, kasmír, érted?) kardigánt meg a francia fekete garbót (Jeeees...) és a "lábujjakat soha szabadon nem hagyó cipőket" (oh, Sááááándor!!! az is egy mekkora pszicho volt, jól megértenék egymást ezzel a nővel!) és persze a "juj, nincs Miyake kabátod? mennyire gáááááz!" dolgot.

És persze: meghajlás a jó öreg kettős mércének. A nő a munkahelyen is teljesítsen kétszer annyit és sokkal jobban, mint egy férfi, mert különben nem fogják tisztelni (ebben persze van valami, de ez akkor is gáz), viselkedjen jó kislányként, mindig elkötelezetten és felnőtten, nem lehet lazítani és a céges rendezvényre sem megyünk farmerben, mert ki tudja, milyen ügyfél jön szembe, nehogy kicsússzon a szádon egy káromkodás, mert az nem nőies, de a munkahelyen nehogy sírjál, mert az érzelmi zsarolás (vagy csak leüvöltötték a fejed indokolatlanul vagy beszólt valaki vagy rossz napod van vagy...) és hát ezt nem lehet megcsinálni. Súlyos, mi? Na, ki akar még luxusipari vezér lenni?

A végén jó volt az "üzleti vacsi az otthonunkban" rész, bár úgy látszik, nagyon szereti a gyümiket, mert kb. az összes kaja tele volt édességgel. Ki enne gesztenyeleves után körtés kacsasültet majd enne rá egy kis rizspudingot? Nem sok ez így egy kicsit? Biztos bennem van a hiba.

Hasznosítsd, amit lehet, a többit dobd ki - az elv e könyv esetén is áll. :D

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.