ne kérdezd, mi normális

2013.06.27. 19:48

Bírom Virginia Woolfot, bár elég pszichopata dolgokat írt. Anyám a múltkor meglepett Dr. Alma H. Bond Ki ölte meg Virginia Woolfot? című könyvével, ami elég jó húzás volt. A szerző egy pszichiáter, aki korabeli és későbbi források, valamint az írónő művei alapján próbálja elvégezni W. pszichoanalízisét. Több-kevesebb sikerrel persze, hiszen a delikvens már nincs kéznél, de ettől még izgalmas a gondolatkísérlet. Az alapkérdés az, hogy W. miért is lett öngyilkos.

Szépen végigmegy a családi háttéren, az egyéb emberi kapcsolatokon, fejlődési állomásokon, mikor mit történt dolgokon, és nem meglepő módon ott lyukad ki, hogy bizony mindennek oka van.

Ma úgy mondanánk, hogy patchwork családból származott, két megözvegyült, gyerekes ember házasodott össze, akik összehoztak még néhány gyerkőcöt: ők voltak a szülők. Pezsgő életet éltek, erős és egoista személyiségek voltak, a számos gyerekre pedig nem mindig jutott annyi idő és szeretet, amennyi kellett volna. Aztán itt van egy hiperérzékeny kislány, akinek meg még több figyelem és explicit szeretet kellene, mint egy normális gyereknek, de nem kapja meg, ettől meg már gyerekkorában pszichotikus lett szegény. Aztán egyre-másra jöttek a halálok, köztük a legfontosabb, az anyjáé. Felnőttként sem volt egyszerű az élete, és mire elért addig, hogy házasságot kössön Leonard Woolffal, már félig vagy egészen kattant volt. Azért évtizedekig eléldegéltek egy szimbiotikus lelkiterrorban, félrelépésekkel és ajtócsapkodással meg idegösszeomlásokkal, de végül elszakadt a cérna, és W. megölte magát.

Akinek kalapácsa van, szögnek nézi a világot - szokta hangsúlyozni apukám. Igaza van. A pszichiáter elemez, analizál, és mindenhol keresi az elmebaj tüneteit. És meg is találja, mert meg akarja találni őket. Kicsit olyan volt ez a könyv, mintha nem is lehetne "normális" az ember, ha különböző bajok érik az életben. Elhiszem, hogy W-nak nehéz élete volt, tényleg sok baja volt szegénynek, aláírom. Az viszont kevés magyarázatnak tűnik, hogy "szegény, milyen érzékeny volt, és nem bírta elviselni a dolgokat". Persze senki nem láthat bele egy másik ember lelkébe, még a lélekbúvárok is kb. csak a sötétben tapogatóznak, de azért az túlzás, hogy valaki egyáltalán nem bír (akar?) megbirkózni a nehézségeivel, és ez "teljesen rendben van". Nekem ez kicsit furcsa. Inkább azon tűnődtem a könyv olvasása közben, hogy mi is számít normálisnak, és hogyan döntik el az okos pszichomókusok, hogy valaki pszichózisban szenved vagy sem. És ha igen, miért szenved abban, vagy mi az a pont, amikor az már kóros. Érdekes szakma lehet ez is: mint az üveggömbben olvasás.

Néhány dolog nagyon idegesített a könyvben. Az egyik a szájbarágós stílus. OK, hogy laikusoknak ír a szakember, de azért nem kéne mindent nyolcszázszor ismételni, aki hülye, ne olvasson könyvet, nem? Vagy csak nem bírt részletesebben írni. A másik negatívum az volt, hogy a regényeken keresztül próbálta meg elemezni az írót. Azért ez így egy az egyben szerintem butaság, hiszen pont attól író az író, hogy amit hall, gondol, lát maga körül vagy neadjisten vele megtörtént, azt valami új dologgá szintetizálja, amin csak halványan derenghetnek át a valóban megtörtént események. Azt belemagyarázni egy-egy regénybe, hogy ezt vagy azt a karaktert vagy történést azért írta bele, mert közben az életben is ez volt vele, azért nagyon erős túlzás. Kicsit szakmaiatlannak tűnik a módszer.

Egyébként a maga sötét módján ("minden nap egy újabb lépés az őrület felé, bármit csinálsz!" felfogás) szórakoztató könyv, de csak nyugodt lelkiállapotban érdemes olvasni, különben "Pp. effekt" (falhoz csapós) lehet a vége.

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr125381083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása