egyebek

2019.03.17. 18:13

Mostanában valahogy nehéz egy adott dologra figyelnem, és ez meglátszik az olvasmányokon is. Több könyvet olvasok egyszerre, de mintha egyik sem kötne le. Azért ideírok pár impressziót, bár egyik kötettől sem ájultam el. Hiányzik már jó ütős könyvélmény.

1. Lovik Károly: A leányvári boszorkány.

Erdészeknek kötelező. Selmecbánya, az Akadémia fénykorában. Diákhagyományok, diákcsínyek, verekedés, szerelem, zálogház, menekülés az éjszakában, becsületbeli ügyek, éhezés, tivornyák, életreszóló kalandok és barátságok. Kedves pikareszk, ahol néhol egészen rejtői alakok bukkannak elő a semmiből (ld. a hotelben télen kártyázó egyetlen vendég és személyzet). A mai erdészek ismeretében elképesztő a hősök azonnali és örök szerelemre lobbanása, amely kizárólag a tisztes házasságban kíván érvényesülni, de ne legyünk gonoszok. :)

2. Catrine Clay: Útvesztők. Emma és Carl Gustav Jung kapcsolata és a pszichoanalízis korai évei

Várakozásaim szerint inkább életrajzra számítottam, a téma természetéből adódóan kettős életrajzra, de végül valami más kerekedett ki a történetből. A kötet ugyan valóban felvázolja Emma és Carl gyermekkorát, családi viszonyaikat, lelki jellemzőiket, már amennyire ezek hozzáférhetőek így a múltba tekintve, azonban a kötet nem kizárólag a házaspár élettörténetére fókuszál.

Sokkal inkább valóban a pszichoanalízis korai időszakáról van itt szó. Freud mint a nagy atya, és a követői szűk köre, akik egy új tudományág megszületését kísérhették figyelemmel. Ebben a történetben nagy szerepe volt Jungnak, aki Freud szellemi fiának és egyben afféle örökösének tekintett, aki majd folytatja az ő munkásságát, elterjeszti a világon a tanait. Az élet persze később másképp alakul, Freud és Jung szakmai kapcsolata szakítássá fajult, mivel a tanítvány nem értett egyet mestere minden kinyilatkoztatásával (utólag visszatekintve ez így is volt jól, hiszen Freud bizonyos elméletei valóban sok kritikát vonzottak), és a saját útját kezdte járni. Ettől függetlenül mindketten óriási szaktekintélyek maradtak életük végéig.

Jung munkájába Emma is bekapcsolódott, először mint asszisztens, később pedig (miután a gyermekeik felnőttek) önmaga is praxisba kezdett. Egy kicsit a nő elveszett nekem a kötetben, nem tudtam közel férkőzni Emma valódi személyiségéhez. A sok semmitmondó visszaemlékezés szerint remek asszony volt, mindenkivel kedves és törődő - ezek elég közhelyes megnyilvánulások.

A tény azonban, hogy évtizedekig gondoskodott egy olyan családról, ahol a férj folyamatosan csalta őt és kisebb-nagyobb viszonyai felborították a normális, kispolgári svájci életvitelüket, elég sokat elárul a jellemszilárdságáról. Úgy döntött, hogy márpedig ő fenntartja a családot, akármi is lesz. Nem biztos, hogy ez jó volt neki, de tagadhatatlanul elismerésre méltó a szeretetteljessége.

Későbbi önálló szakmai munkálkodása mellett is megkérdőjeleződik számomra, hogy egyáltalán elismerték-e ő értéke szerint. Inkább úgy tűnik, elveszett a családanya és a támogató hitves szerepében egy önző és korlátolt férj mellett. Szomorú. Szívesen olvastam volna még többet Emmáról, az emberről.

3. Cserna-Szabó András: Puszibolt

A szerző egy túlburjánzó anekdotázó bomba. Furábbnál furább alakok bukkannak fel a regénynek álcázott novellafüzérben, amelynek összekötő elemei a kisvárosban található szintén furcsa történetű köztéri szobrok. Minden szobor köré abszurd történetet rittyent a szerző, de olyan játszi könnyed módon, hogy az olvasó csak kapkodja a fejét. Az iskolába induló gyerek (hogy ne feleljen aznap, nem egy kőre lépett, hanem) a Pisilő Kisfiú kukiját fogja meg, a vénemberek titokban kukkolják a meztelen Vonakodó Zsuzsannát vagy a Parázna Ráchábot (a kupi mellett, ahol egyébként a lányok meztelenül napoznak a rózsák között), és így tovább. Végül az abszurd betetőzéseként kiderül, hogy a szobrokat egy nemlétező, de mégis létező szobrász készítette, aki csak egy párhuzamos dimenzióban él - ha egyáltalán él. Nagyon szórakoztató kötet megint, kezdek rákapni a szerzőre.

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr2714696092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása