Vannak olyan könyvek, amik annyira rosszak, hogy fizikai fájdalmat érzel olvasás közben, de fogcsikorgatva mégis végig akarod olvasni, mert már valami perverz örömet lelsz az újabb és újabb valószínűtlen és életidegen fordulatokban. Suzanne Rindell The Other Typist című regénye…

Régi adósság volt, hogy végigrágjam magam Závada Pál Jadviga párnája című lélektani-család-naplóregényén. Nos, a feladat teljesítve. Maradandó sérüléseket talán nem szenvedtem tőle (elvégre már olvastam A katedrálist is, hehe...), de azért sokkal-sokkal jobbra…

csajszis őrjöngés

2014.12.20. 13:05

Jó, ha olvasnak a kollégáid is, mert nagyobb könyvtárból tudsz dolgozni. Most az egyik munkatársnőtől kaptam kölcsön Emily Colintól Az emléktolvaj című lányos regényt. Mondjuk túl sokat nem kaptam a regénytől, ellenben nagyon jól szórakoztam (szeretek anyázni, na). A sztori…

A Húgom anyja mellényúlt. Nagyon. Vagy mondjuk így: megtévesztés áldozata lett szegény. Deborah Harkness A boszorkányok elveszett könyve című misztikus izéjét olvastam most, hát, az összes hajam égnek állt tőle. Ismét felmerült bennem a kérdés, hogy miért írhat könyvet…

misztikus katyvasz

2014.11.29. 18:21

Hugi adott egy könyvet, szigorúan csak szórakozásra, de jaj, mi ez? Jennifer Lee Carrell A Macbeth-rejtély című regénye mintha nem tudná eldönteni, hogy mi is akar lenni. Van ez így néha, de akkor nem kéne kiadni... A főhős egy irodalomtörténésznek álcázott színházi rendező,…

Egy Roberto Bolaño nevű latin-amerikai írótól találtam most könyvet, ami azért érdekes, mert alig olvastam még abból a régióból valakitől. Furcsa, pedig lehetnek ott is jó írók, csak valahogy talán eddig nem találtak meg. Majd jobban figyelek rájuk, mert érdemes. Szóval a "Vad…

őrült nyugatos...

2014.04.28. 21:28

Nem nagy szó persze, a Nyugatosok mind alkesz bohémek voltak, és akkor még nem fogalmaztam erősen. Hevesi Andrásról mondjuk én még nem hallottam, de most kiokosodtam. Rövid életű, ezért nem túl termékeny író, de ahogy olvastam a Párizsi eső című könyvét, ez utóbbi nem is…

hétköznapi őrültek

2014.03.23. 20:52

Persze megint egy japán cucc. Ezekkel is le kéne állni, mert teljesen elborultak. Most éppen Kavabata Jaszunari Hóország című regénye került terítékre, hát, érdekes cucc. Balladisztikus stílusa van, tehát sok elhallgatás és titokzatoskodás mögül kell kihámozni a sztorit, ami…

katasztrófa...

2014.03.22. 19:25

Dylan Thomas: Az író arcképe kölyökkutya korából. Klasszikus, híres, elismert. Ennek ellenére egy rakás... Katasztrófa mostanában a könyvválasztásom, vagy valami baj van velem és nem jut el az agyamig a nagyon fontos mondanivaló. Valami nem stimmel. Ez egy híres…

Már nem tudom, hogyan keveredett hozzám, de nem bánom. Mátyus Alíz Későn jött tavasz, el sem jött tél című kötete igazán érdekes könyv. Nem tudom hova tenni. Elvileg novelláskötet, de nem klasszikus értelemben, itt valahogy összefolynak a történetkék, amik nem is biztos, hogy…

Van, amikor csak az időmet vesztegetem egy-egy könyvvel. Mostanában meg többel is, valahogy így alakult. Előhoztak egy-két gondolatot, de nem mégsem bírtam végigvergődni rajtuk. 1. Az oroszmániám visszaütött. Tesótól kaptam egy Mihail Siskin kötetet, a címe Levélregény.…

ne kérdezd, mi normális

2013.06.27. 19:48

Bírom Virginia Woolfot, bár elég pszichopata dolgokat írt. Anyám a múltkor meglepett Dr. Alma H. Bond Ki ölte meg Virginia Woolfot? című könyvével, ami elég jó húzás volt. A szerző egy pszichiáter, aki korabeli és későbbi források, valamint az írónő művei alapján próbálja…

egy üres, egy fura

2013.06.15. 09:13

A nagy tanulás utáni olvasós "afterparty" konkrétan könyvhabzsolással jár, mondjuk több rövidebb lélegzetű dolog is van a polcon, azokkal elég rendesen lehet haladni. Most gyors egymásutánban végeztem ki két regényt, de egyikről sem tudok tirádákat írni, ezért összefoglaló…

update: könyvek

2013.02.23. 11:18

A múltkor megdicsértek, milyen szépen gyorsak olvasok és osztok, de hát nem mindig megy egyformán. Tavaly Vonyi előtt vettem még egy lightnak látszó könyvet, amit ott kb. húsz oldalig eljutva olvastam, de félretettem. Na, most már eljutottam kb. a feléig, de rájöttem, hogy nem…

Ágica miatt könyvberuházást ejtettünk meg a múltkoriban, az egyik szerzemény Tisza Kata Reváns című kötete volt, amit talán magamtól nem vettem volna meg, bár már hallottam az írónőről. Valahogy eddig mégis kimaradt. (A magyarokkal amúgy is vigyázni kell, sok az íróin…

óvakodj az irányzatoktól

2012.12.02. 11:33

... meg az elkönyvelt íróktól. És a Nobel-díjasoktól. (Elméletem ez utóbbiakról ismét csak nem bírt megdőlni, továbbra is áll, hogy alig egy maroknyi irodalmi Nobel-díjas van, akiknek a művei komoly fizikai fájdalmak nélkül olvashatók. Tudtátok, hogy még a romanista Mommsen is…

nő a háttérben

2012.11.03. 18:34

A nagy orosz-lázban találtam egy könyvet Szofja Tolsztaja életéről. Alexandra Popoff követte el, aki úgy tűnik, elég érdeklődő, ahhoz képest, hogy újságíró. Számos forrásmunkával, jegyzettel, ahogy azt kell. (Mindig meg kell nézni a forrásjegyzéket, az dönti el, hogy komoly…

Ezt az antikváriumból szereztem, hát, jobban meg kellett volna nézni, hogy mit veszek, de ez van. Régi kötés, régi könyv. Guido da Verona követte el, és a kimondhatatlan Yvelise a címe a regénynek. A szerzőt kb. csak a taljánok jegyzik, mint szerelmes-erotikus bestsellerek…

Néha el kell olvasni egy-egy "kötelező darabot". És ezek néha nem jönnek be. Mint most Simone de Beauvoir Egy jó házból való úrilány emlékei című önéletrajza. Régen olvastam ilyen borzalmasan unalmas könyvet. Nem is értem, miért tartottam ki, talán azért, amiért A…

molochista háborús sztori

2012.09.18. 19:09

Kölcsönbe kaptam egy arany pöttyöst, a Sarah kulcsát, Tatiana de Rosnay-tól, és tegnap ki is végeztem, csak valami négyszáz oldal volt. (A rövid könyvek a jó könyvek, azokat sokkal lassabban olvasom.) Nem voltam igazán elragadtatva tőle. A szinte már közhelyessé vált kétszálas…

végre egy jó vámpíros

2012.09.17. 18:26

Nem szeretem sem a pincében lányt kínzós, sem a divatvámpíros vérben tocsogós könyveket. Általában véve ezért egyre kevesebbet kölcsönzök a kis szöszitől, de most jót adott. Szécsi Noémi A finnugor vámpír című regényéről van szó. Ahol a hősnő egy kezdő vámpírlány,…

bizarr, japán, mi kell még?

2012.08.27. 18:58

Régen olvastam már valami japánt, ezért is tetszett meg a nyaralásra felkészülés során Natsuo Kirino regénye, a Joshinki, a halál istennője. Tipikus, bizarr és sötét japán cucc, ráadásul tele mitológiával. A cselekmény egy isten (vagy kamik...) háta mögötti kis szigeten…

Ne olvassatok filozófiai lélekregényt, ha éppen nem vagytok szellemi képességeitek teljes birtokában! Tanulástól leamortizált fejjel sikerült elolvasnom a mostanában nagyon ajánlott Claudio Magris Egy másik tenger (Un altro mare) című regényét, amelyből kb. semmit nem bírtam…

pszichós magyarok

2012.03.27. 18:45

Megint találtam egy "polgári" regényírót, nézzük most Bródy Sándort, aki eddig csak egy utcanév volt, és soha nem értettem, hogy mi ez a nagy felhajtás, mivel akkor még azt hittem, hogy csak az igazán "nagy" írók kapnak utcákat. Őt pedig, ugye, meg sem…

kortárs furaírás

2012.03.15. 10:06

Pardi Anna. Ki az? Neve nincsen, mert még a Gugli se nagyon ismeri, de tovább kutakodva úgy tűnik, mintha költő és esszéista lenne. (Ez utóbbi szót mindig szerettem volna leírni valahol. Olyan, mint az élménydizájner. Ha megkérdezed az óvodást, mi lesz, ha nagy lesz, EZT tutira nem…

süti beállítások módosítása